Még a Nintendót is sújtja a válság
A mindeddig megszámlálhatatlan Wii játékkonzolt és DS hordozható játékgépet értékesítő Nintendo a mostani közlemény szerint egymillióval kevesebb Wii-t ad el a szóban forgó időszakban, mint amennyivel eredetileg számolt, pénzügyi mutatói azonban ennél is nagyobb mértékben romlanak. 44,96 millió Wii és 96,22 millió DS eladása mellett az eredetileg prognosztizált 345 milliárd jen (kb. 863 milliárd Ft) helyett csupán 230 milliárd jen (kb. 575 milliárd Ft) nettó bevétellel számolnak, amiben persze szerepe van a japán exportra igen negatívan ható erős jennek is.
Úgy tűnik, hogy a Nintendót csak mostanában érte utol a recesszió szele, ugyanis a 2008-as negyedik negyedévre még rekordeladásokról számolt be. A játékprogramok ugyanakkor a teljes pénzügyi évben változatlanul jól szerepelnek: a japán cég 533 millió kópia eladásával számol, amiből az utóbbi időben különösen jól szerepel a Kirby Super Star Ultra, valamint az egyelőre scak Japánban kapható Pokemon Platinum. A Wii és a DS egyébként még mindig jobb esélyekkel bír a válságban, mint a jóval drágább Sony PS3 és PSP.
Kapcsolódó cikkek
- Nintendo DS 3D a nyáron
- 56 kg-t fogyott egy Wii-felhasználó
- Nintendo DS2 jövőre?
- A Nintendo DS a valaha volt legnépszerűbb játékgép Európában
- Rózsaszín PC és arany Wii Karácsonyra
- 2010 elején érkezik Európába az új Nintendo DSi
- Nagyobb képernyős Nintendo DSi Japánban
- Árat csökkent a Nintendo
- A Wii is olcsóbb lesz?
- Forgalomcsökkenés a Nintendónál és a NEC-nél is
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.