Nagyszabású SAP szoftverfrissítés

Milkovits Gábor, 2009. február 4. 19:42

A világ vezető vállalati számítógépprogram-gyártója, a német SAP kiadta három év óta legjelentősebb szoftverfrissítését, az SAP Business Suite 7-et, amely reményeik szerint a válság ellenére sikeres lesz.

A cég éppen azzal érvel, hogy a hatékonyabb szoftver segíthet a vállalatoknak abban, hogy költségeket takarítsanak meg a jelenlegi nehéz helyzetben. A Business Suite 7 rugalmasan igazítható az egyes iparágak igényeihez, legyen szó akár gyártásvezérlésről, kiskereskedelmi árukezelésről, könyvelésről, vagy éppen a személyzeti ügyek szervezéséről, illetve a fogyasztói elégedettségi adatok feldolgozásáról. Az SAP ügyfelei közül eddig a Roche gyógyszergyártó jelezte, hogy ki szeretné próbálni az új programot, többek között a klinikai gyógyszertesztek során végzett munkához.

Az AMR elemző cég álláspontja szerint akármilyen jó is a szoftver, az SAP-nek igen nehéz dolga lesz a globális recesszió közepette. A társaság maga is kénytelen költségeket csökkenteni és mintegy 3000 embert elbocsátani, annak ellenére, hogy az utolsó negyedévben viszonylag jó lett az üzleti eredménye. Miután pedig az Information Technology Intelligence Corp. felmérése szerint a vállalatoknak mintegy 35 százaléka későbbre halasztja az idei évre tervezett szoftverbeszerzéseket, nehéz lesz meggyőzni őket, hogy a gyakran több millió dolláros beruházás gyors megtérülést hoz majd. Az SAP stabil partnerei között egyébként olyan cégek találhatók, mint az Airbus, a Procter & Gamble, a Motorola, az Apple és az Audi.

Kulcsszavak: SAP ügyvitel

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32