Satyam: elkönyvelték az új elnököt is
Január elején kiderült, hogy az indiai szoftvercég elnöke éveken keresztül meghamisította a könyvelést, és a valósnál szebb adatokkal kápráztatta el a világsajtót, ezért lemondott posztjáról. Ramalinga Raju utódja A. S. Murty lesz, aki már másfél évtizede a vállalat kötelékébe tartozik.
"A menedzser mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és meg vagyunk győződve afelől, hogy a megfelelő menedzserre esett a választásunk, többek között azért is, mert egy olyan személyről van szó, aki ismeri a cég égető problémáit" - nyilatkozta a sajtó megkérdezésére Deepark Parekh, az igazgatótanács egyik tagja.
Murty tisztában van a rá váró feladat súlyával, ám bízik abban, hogy ki tudja majd vezetni a céget a válságból. A felelős döntések meghozatalában két újonnan kinevezett vezető tanácsadó is a segítségére lesz. A nehéz helyzetben lévő Satyam 130 millió dollár bankhitelhez is hozzájutott, mely összegből ideiglenesen fedezni tudják a kiadásokat.
Kapcsolódó cikkek
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- Távozik a Siemens vezér
- A Samsung Electronics élén visszatér cégéhez az adócsaló Lee Kun-hee
- Új vezető a Magyar Telekom PR és márkamenedzsment osztálya élén
- A Motorola felvásárolta a BitBand céget, Dan Moloney távozik
- Visszatér az SAP a kettős ügyvezetéshez
- Eric Spiegel a Siemens USA új vezérigazgatója
- Új üzletágvezető a HP Magyarországnál
- Ericsson: új márkastratégiához új ember
- Vezetőváltás a Sony Ericsson-nál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.