Az idén akár 24 százalékkal csökkenhetnek a csipeladások - de volt már rosszabb év is...
Az elismert piackutató tavaly decemberben még 16 százalékos csökkenést jósolt 2009-re, azonban a körülmények azóta még rosszabbra fordultak a csipgyártó ágazatban, ugyanis a most kiadott prognózisban már mindössze 194,5 milliárd dollár globális összbevétellel számolnak, ez pedig vagy 24 százalékkal lenne kevesebb, mint tavaly. A Gartner elemzői szerint az első negyedévben még „csak” 17 százalékos lesz a visszaesés, azaz a recesszió elmélyülése várható a későbbiekben. Bryan Lewis, a cég kutatásért felelős alelnöke egyenesen úgy fogalmazott a hivatalos közleményben, hogy a pénzügyi válság erőteljesen visszavetette a félvezetőpiacot. Lewis a 2001-es helyzetet hozta fel példaként, amikor a csipeladások 32,5 százalékkal estek vissza, majd utána négy évbe telt, mire sikerült visszatérniük a 2000-es szintre. Ennek alapján a vezető elemző úgy látja, hogy az ágazat a mostani válság után is csak lassan, nagyjából 2013-ra fog ismét magához térni és elérni a 2008-as szintet. Öröm az ürömben, hogy a lassú visszakapaszkodás állítólag már jövőre megkezdődik.
A félvezetőipart főként amiatt sújtja a válság, hogy jelentős mértékben csökkent a lakossági kereslet a csipeket tartalmazó elektronikai termékek iránt, a számítógépektől a digitális fényképezőgépeken át a síkképernyős televíziókig. A lapkagyártók a Samsung-tól az Intel-en át a tajvani vállalatokig egyaránt gyenge forgalomra számítanak az eljövendő pár negyedévben.
Kapcsolódó cikkek
- A globális félvezetőipar idei bevétele 11 százalékkal csökken
- Rekordnövekedés a processzorpiacon
- Az idén 17 százalékkal zsugorodik a félvezetőpiac
- Több CPU, de kevesebb PC fogyott a második negyedévben
- A második félévtől magához tér a félvezetőpiac
- Gartner: 6 százalékkal csökkennek idén az IT-kiadások
- Mégis fellendülőben a PC-piac
- Magához tér a félvezetőpiac?
- Válság idején népszerűbbek a nyílt forráskódú és a költségcsökkentő szoftverek
- 17 százalékkal csökkentek a PC-csip eladások
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?
Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.