17 százalékkal csökkentek a PC-csip eladások
Ha az adatokat kicsit közelebbről nézzük, hogy a túltelített piacon a nyereség és az értékesítési darabszám korántsem áll egyenes arányban. Az előző hónaphoz viszonyított 17 százalékos visszaesés ugyanis a valóságban 18 százalékos bevételcsökkenést jelent, míg az egy évvel korábbi számokhoz viszonyított 11,4 százalék már 22,2 százalékos csökkenést okozott a bevételekben. Ez igen rossz eredmény, olyannyira, hogy az IDC 1996-ban megkezdett széles körű piacfelméréseiben még nem szerepelt ennél gyengébb adat.
Az egész 2008-as esztendő 10 százalékos növekedést hozott darabszámban, ami jól mutatja, hogy az év még bizakodóan kezdődött, ám itt is csupán minimális növekedést sikerült kicsikarni az alacsony árak miatt, így tavaly 0,9 százalékkal nőttek az iparág bevételei.
Gyártókra lebontva csupán a legnagyobb vállat, az Intel tartja magát. A cég az egy évvel korábbi pozícióját 76,7 százalékról folyamatos és egyenletes bővüléssel 81,9 százalékos piacrészre tornázta fel. A legnagyobb rivális AMD jelentősen gyengült, 23,1 százalékról 17,7 százalékra, ami a verseny beszűkülésével fenyeget, ez pedig végső soron a felhasználók kárára válik lassabb innováció és magasabb árak formájában. A mezőnyben ezek után hosszú szünet következik, majd a VIA Technologies foglalja el a harmadik helyet marginális, 0,4 százalékos részesedéssel.
Kapcsolódó cikkek
- Rekordnövekedés a processzorpiacon
- Az idén 17 százalékkal zsugorodik a félvezetőpiac
- Több CPU, de kevesebb PC fogyott a második negyedévben
- A második félévtől magához tér a félvezetőpiac
- Magához tér a félvezetőpiac?
- Az idén akár 24 százalékkal csökkenhetnek a csipeladások - de volt már rosszabb év is...
- Csökkenő csipeladások 2009-ben
- Júliusban 7,6 százalékkal nőttek a csipeladások
- 3,4 százalékkal nőtt a globális chip-eladás
- A PC-piac hátán szárnyaló csipeladások
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.