Megállapodtak az Elektronikus Információ Szolgáltatás program finanszírozásáról
Három évre szóló együttműködési megállapodás írtak alá az Elektronikus Információ Szolgáltatás (EISZ) Nemzeti Program finanszírozásáról szerdán Budapesten.
A dokumentumot Molnár Károly kutatás-fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke és Hiller István oktatási és kulturális miniszter írt alá az MTA épületében.
Molnár Károly elmondta: az EISZ, amely 2002-ben kezdte meg működését, központilag, nemzeti licenc alapján, nemzetközi és magyar információforrások használatát teszi lehetővé a felsőoktatás hallgatói, oktatói és kutatói, valamint tudományos kutatóintézetek munkatársai számára. A felhasználók - egyebek mellett - adatbázisok elektronikus folyóirataihoz, szótáraihoz férhetnek hozzá.
A szolgáltatás igénybevételéről szóló szerződést eddig évenként újították meg. Ára évente körülbelül 840 millió forint - közölte. A mostani megállapodás értelmében évenként 500 millió forintot az innovációs alapból biztosítanak, a kulturális tárca 290 millióval, az MTA pedig 50 millióval járul hozzá.
Molnár Károly elmondta, egyre nagyobb az érdeklődés az EISZ iránt, tavaly 327 ezren jelentkeztek be a rendszerbe.
Pálinkás József arról beszélt: jelentős megtakarítást jelent, hogy az intézményeknek nem külön-külön kell megvenniük a folyóiratokat, hanem azokhoz egy konzorcium formájában a magyar tudományos élet minden szereplője hozzájuthat.
Hiller István azt mondta: "Magyarországnak a jövője oktatásban, kultúrában, tudományban és innovációban áll." Ez nem egyszerűen a kiút, hanem az út - hangsúlyozta.
Kapcsolódó cikkek
- Felsőoktatási dialógus a Magyar Telekom kezdeményezésére
- A diákok több mint egyharmada e-felvételizett az idén
- Új informatikai képzési program a Debreceni Egyetemen
- Ez nem jótékonyság, ez üzlet
- Modern infokommunikációs termek a BGF Zalaegerszegi Intézetében
- Online fogadóórákat szervez a Kodolányi
- Új portfólióval vág neki a tanévnek a KPMG-BME Akadémia
- Skype-ra cserélték a tantermet a szegedi egyetemisták
- ELTE-IBM: összefogás a fogyatékossággal élő hallgatókért
- Oracle Academy program magyarországi egyetemi oktatóknak
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.