Elnökségi ülést tartott az ICT Parlamenti Világközpontja Budapesten

MTI Sajtóadatbank, 2009. március 9. 09:07

Az Információs és Kommunikációs Technológiák (ICT) Parlamenti Világközpontjának egyik fontos stratégiai célja, hogy a törvényekhez a világon mindenütt egyenlő módon férjenek hozzá az emberek, s a törvényhozást közelebb vigye a választókhoz - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke pénteken az MTI-nek.

Az elnök, aki egyben a világközpont társelnöke is, azt követően nyilatkozott, hogy Budapesten véget ért a szervezet harmadik elnökségi ülése.

Szili Katalin kifejtette, a szervezet egyik célja az, hogy a világ parlamentjei között javítsa az információcserét, s közelebb vigye a törvényhozást a társadalomhoz. A jelenleg 50 tagot számláló szervezet ezért 2020-ra 150-re kívánja növelni a tagok számát.

A világszervezet pénteki elnökségi ülésén az elmúlt év áttekintése mellett elfogadták az idei és jövő évre vonatkozó terveket és stratégiát is. Az elnökség így például támogatta azt, hogy a szervezettel való együttműködés lehetőségét világ minden parlamentjével ismertessék meg, s minél szélesebb körben működjenek együtt az országok az információs társadalomban rejlő előnyök kihasználása, illetve a demokrácia kiszélesítése érdekében.

A világközpont támogatja azt is, hogy a parlamentek az informatikai és kommunikációs technológiák felhasználásával modernizálják ügyvitelüket, s javítsák együttműködésüket. Különösen fontosnak tartja azt, hogy a fejlődő országokban javuljon a helyzet például a kölcsönös tapasztalatcserék révén.

Az elnökség által elfogadott záró nyilatkozat szerint fontos az is, hogy a parlamentek és a nemzetek együttműködjenek a különböző fejlesztésekben, s hangsúlyozza a fejlődés és a demokrácia támogatását, így például a méltányos és befogadó információs társadalom létrehozását. A nyilatkozatot a világ minden parlamentjének elküldik.

Szili Katalin elmondta, a szervezet 2020-ig mindenképpen működni fog, hiszen addig biztosan rendelkezik megfelelő forrásokkal. Az elnökség  legközelebbi ülését várhatóan szeptember-novemberben tartja, s addig meghosszabbították Szili Katalin társelnöki megbízását is.

A világközpont célja a parlamentek közötti regionális együttműködés elősegítése az informatikai, valamint a kommunikációs eszközök használatának terjesztésében. A szervezet az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Hivatala és az Interparlamentáris Unió kezdeményezés alapján jött létre római központtal.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36