Okostelefonok: 10 százalék fölött az iPhone, ismét visszaesett a Nokia
Az Apple az iPhone 3G révén a 2007-es 5,2 százalékról 2008 végére 10,7 százalékra növelte részesedését az okostelefonok piacán, míg a Blackberry készülékeket forgalmazó Research in Motion tavaly év végére 19,5 százalékot szerzett, szemben az egy évvel korábbi 10,9 százalékkal. A leglátványosabb, 138 százalékos forgalomnövekedést egyébként a Samsung produkálta a maga okostelefonjaival egy év alatt, azonban így szerzett 4,2 százalékával nem sikerült utolérnie az első Android mobilt gyártó HTC-t, amely 4,3 százalékos részesedéssel zárt 2008 végén.
Eközben az ágazat nagy vesztese a Nokia lett, amely 2007-ben még a világszerte eladott okostelefonok 50,9 százalékát gyártotta és forgalmazta, tavaly év vége felé azonban már csak 40,8 százalékot. Ebben szerepe lehet annak, hogy a finn mobilóriás ismét egy kicsit későn követte a divatot, és jóval a többiek után, 2008 végén hozta csak forgalomba első érintőképernyős készülékét, az 5800 XpressMusicot, ráadásul akkor is meglehetősen korlátozott formában. Hasonló történt korábban a széthajtható mobilok és más újdonságok esetében is, igaz a hatalmas tervezési és gyártási háttérkapacitásnak hála eddig a legtöbb esetben sikerült ledolgozniuk a hátrányt.
Kapcsolódó cikkek
- Jön az első Symbian 3 alapú mobiltelefon
- Árakat csökkent a Nokia, késik az új Symbian szoftver
- Visszaköveteli az Apple a 4G iPhone elveszett prototípusát
- Kocsmában bukkantak rá a legújabb iPhone-ra
- Nokia C3, C6, E5: Középpontban az üzenetküldés és a közösségi kapcsolatépítés
- Pénzt ígér az iPhone-elhagyóknak a T-Mobile USA
- A világ legtökéletesebb okostelefonja
- A korábban becsültnél nagyobb a mobiltelefonok világpiaca
- Bemutatkozott a Nokia C5
- A Nokia hivatalosan elismerte, hogy csalódást okozott az N97-tel
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.