Megjelent a PC teljesítményét gyorsító, a netes védelmet is kiterjesztő Norton 360 változat

Kovács Attila, 2009. március 24. 15:34

A Symantec mai budapesti sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy elérhető a minden elemet egyben tartalmazó védelmi megoldásának, Norton 360-nak új, v.3.0 változata.

Con Mallon, a cég a fogyasztói termékdivízió regionális marketingigazgatója szerint az új verzió olyan védelmi és teljesítménybeli fejlesztéseket tartalmaz, amelyek védik a PC-t, és lehetővé teszik, hogy csúcsteljesítménnyel fusson, a legfontosabb fájlok megóvására pedig megnövelik a netes mentés rugalmasságát. A Norton 360 továbbá az új webhelybesoroló szolgáltatás, a Norton Safe Web teljes értékű változatával kiterjeszti a védelmet a netes tevékenységre is. A szakember azt is kiemelte, hogy az új változatot használva a biztonsági másolati és tuneup felületekről részletes aktivitási történetet lehet kinyerni, illetve azt, hogy 5-15 percenként új vírusdefiníció képződik.

A Norton 360 3.0 átlagosan egy perc alatt települ, és 10 megabájtnál kevesebb memóriát használ. A legújabb változat a Norton Internet Security 2009 összes teljesítmény- és védelmi fejlesztését is tartalmazza, így a Norton Insightot és az úgynevezett Pulse Update-eket, amelyek intelligens keresést és az ágazat legsűrűbb vírusazonosító-frissítését eredményezik.

A Norton 360 mostantól a Norton Safe Web, netezés (böngészés, keresés, vásárlás vagy csevegés) védelmének kibővítésére létrehozott, folyamatosan frissülő webhelybesoroló szolgáltatást is tartalmazza. A mai veszélyek természetét ismerve a fogyasztót figyelmeztetni kell, mielőtt az illető meglátogat egy webhelyet. A Norton Safe Web által veszélyesnek talált helyek közel hatvan százaléka olyan veszélyforrásokat tartalmaz, melyek képesek a PC-t bármilyen fájl letöltése vagy telepítése nélkül megfertőzni.

A Norton Insight és a többi eljárás mellett a Norton 360 v. 3.0 része a Norton Identity Safe is, amely biztonságosan kezeli a netes személyazonosságokat, a kényelmes vásárláshoz, bankoláshoz és böngészéshez tárolja a felhasználóneveket és jelszavakat, valamint megakadályozza a "hallgatózó" programokat. Új funkciója a Norton Backup Drive, amellyel a megszokott Windows Explorer felületről vezérelhető a mentés. A Backup Source Selection és a File Type Management gondoskodik a maximális rugalmasságról. A fájlokat több helyre, például USB memóriára, iPodra, CD-re vagy DVD-re, Blu-ray lemezre vagy biztonságos internetes tárba lehet menteni.  

A legújabb változat része a Smart Startup Manager, amely a rendszerindítást lelassító, szükségtelen programok indítását kiiktatja vagy késlelteti. A Smart Startup Manager jelzést ad a rendszerindításba befűzött új tételekről, és minden egyes tétel teljesítményre való hatását megméri. A Norton 360 3.0 változata jelentést is ad, amely a rendszer átfogó pillanatképe mellett javaslatokat tartalmaz a PC legjobb képességei szerinti működésének fenntartásához.

A Norton 360 v. 3.0 2009. áprilisától itthon is számos viszonteladónál megvásárolható. A Norton 360 javasolt kiskereskedelmi nettó ára 18 150 Ft,  a korábbi verzióról való frissítés nettó ára pedig 14 260 Ft.. Ez a termék használatának egy évre szóló szolgáltatási előfizetését és a védelemfrissítéseket foglalja magában. A termék legfeljebb három PC-re telepíthető. A Norton 360 alapváltozata 2 GB védett netes tárhelyet tartalmaz, amelyhez további tárhely vásárolható. A Symantec emellett vizsgálja a Norton 360 3.0 változatának és a Windows 7-nek a kompatibilitását, és a Norton 360 vevői jogosultak lesznek a Windows 7-hez készülő, ingyenes netes frissítésre, az operációs rendszer végleges változatának elérhetővé válását követően.  

Kulcsszavak: Symantec Norton security

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32