Az oktatásban is támogatja az esélyegyenlőséget az informatika

MTI Sajtóadatbank, 2009. március 25. 12:38

A Microsoft a "Társ a Tanulásban Program" keretében az első 5 évben mintegy 180 millió forintot költött az oktatás támogatására Magyarországon: a projekt célja az, hogy minél gyorsabban terjedjen a digitális írástudás és az informatikával támogatott oktatás, illetve csökkenjen azon diákok száma, akik nem részesülnek technológiai jártasságot adó képzésben, s ezek által javuljon az esélyegyenlőség a magyar iskolákban is.

Merényi Ádám, a cég oktatási csoportvezetője kedden Bécsben, a Microsoft által rendezett fórumon az MTI-nek elmondta, az idei, június végén záródó pénzügyi évben további 40 millió forintot költenek különböző programokra. Az idén már több mint 400 számítástechnika tanárnak és iskolai rendszergazdának tartottak többnapos képzést, illetve minden iskolának küldtek informatikai szakkönyveket.

A Microsoft a kezdetben ötéves programot 2003-ban, mintegy 250 millió dollár költségvetéssel indította el. A program eddig több mint 3,6 millió tanárhoz, valamint iskolai vezetőhöz és több mint 76 millió diákhoz ért el világszerte.

A csoportvezető az elmúlt öt év magyar eredményeiről közölte, hogy 2003 óta 34 százalékról 8 százalékra csökkent azoknak a diákoknak a száma, akik nem értenek az informatikához, s 3 százalékról 60 százalékra nőtt azon tanárok aránya, akik az oktatásban is használják az új technológiákat.

A szakember szerint a tendencia az, hogy a tanulás az iskolák falain kívül is folytatódik, s egyre inkább terjed a közösségi tanulás, azaz a diákok nem egyedül, hanem közösen sajátítják el az új ismereteket.

Merényi Ádám elmondta, a nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy a lexikális tudás mellett különösen fontos az úgynevezett kompetencia alapú képzés, azaz a diákoknak meg kell szerezniük a tanulni tudás képességét, amihez feltétlenül szükséges az értő szövegolvasás. Ez pedig a hagyományos mellett más jellegű módszertant, illetve informatikai támogatást igényel az oktatásban. A Microsoft ezért a program keretében például innovatív tanári kompetencia központot nyitott az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen, illetve átadta a jövő osztálytermét a Szegedi Tudományegyetemen. Az idén pedig a Budapesti Műszaki Főiskolán átadja az innovatív oktatói
tudásközpont.

Az év elején a Microsoft bejelentette azt is, hogy újabb öt évvel meghosszabbítja a programot és további 250 millió dollárt költ az oktatási programokra világszerte.

A programon belül a Microsoft létrehozta az innovatív tanárok hálózatát, amelynek keretein belül 81 ország tanárai csatlakozhatnak a virtuális közösséghez, ahol megoszthatják tapasztalataikat és ötleteiket egymással.

Kulcsszavak: oktatás Microsoft-hu

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55