Negyedével estek a Sun részvényei az IBM-felvásárlás elmaradásával
A március közepén kiszivárgott felvásárlásra a piaci várakozások szerint most hétvégén tettek volna pontot a vállalti jogászok. Az IBM azonban meglepetésszerűen visszavonta 7 milliárd dolláros ajánlatát. A lépés oka egyelőre ismeretlen, a részvényenkénti 9 dolláros szintet is meghaladó ajánlat váratlanul visszavonta. A piacot meglepte a hír, és nem jó értelemben, hiszen így a Sun új vállalti szövetséges után kell, hogy nézzen, és ilyen tételű felvásárlásra képes cég nem sok akad a szegmensben. A negatív hírre egyértelmű és erős negatív hangulattal reagált a tőzsde, a Sun értékpapírjai 1 dollár 99 centtel, vagyis 23,4 százalékos zuhanással 6 dollár 50 centre estek vissza. Az IBM értéke is csökkent, 1 dollár 66 centtel, ám ez a 100 dollár körüli árfolyamhoz képest korántsem olyan jelentős, mint a felvásárolni kívánt cég esetében. A Sun egyes elemzők szerint a mai napig nem tudta teljesen kiheverni a .com válság idején bekövetkezett visszaesést, ám egy esetleges SUN-IBM szövetséggel egy a felsőkategóriás szerverpiac kétharmadát uraló óriás konglomerátum jött volna létre, ami még a teljes szerverpiacon is 42 százalékos részesedést jelentett volna. A gondot, akárcsak a szintén meghiúsult Yahoo-Microsoft üzlet esetében, az jelenti, hogy kevés a területen érdekelt potenciális vevő. A várakozások szerint a Cisco, vagy esetleg a Hewlett-Packard jöhet szóba, ám a vételár már aligha éri el a most tervezett 7 milliárd dolláros összeget.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- Az SPSS felvásárlását értékelte előzetesen az IBM
- Az Oracle többé már nem szoftvercég: befejeződött a Sun felvásárlása
- Az EU feltétel nélkül jóváhagyta az Oracle-Sun egyesülést
- IBM: a vártnál magasabb negyedéves profit
- Az EU figyelmezteti az Oracle-t a Sun felvásárlása miatt
- Amerikában jóváhagyták az Oracle-Sun egyesülést
- IBM: vártnál jobb negyedéves eredmény
- A Sun részvényesei megszavazták az Oracle felvásárlást
- Több ezer munkahelyet létesít az IBM
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AI használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és építőiparban dolgozók 60%-a mindhárom piacon kifejezte, hogy szívesen elsajátítaná az új technológia alkalmazását.
Az állam megteheti, hogy digitalizál, kérdés, hogy miként fogjon hozzá
A modern közigazgatás támogatja a modern gazdaságot, és a kormányok és a közszféra szervezetei is haladnak a digitális átalakulás útján. Most azonban gyorsítaniuk kell a tempón, és dolgozniuk kell azon, hogy megfeleljenek állampolgáraik elvárásainak. A KPMG a Global Tech Report 2024 adatai alapján igyekezett választ adni a digitális közigazgatással kapcsolatos aktuális kérdésekre, és felvázolni azokat a lehetséges lépéseket, amelyeket a kormányzati tisztviselők tehetnek meg a digitális átalakulás érdekében. Az adatok 118 kormányzati technológiai vezető és döntéshozó válaszain alapulnak, többségében (60%) Európából, továbbá Ázsia és a Csendes-Óceán térségéből (21%), valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerikából (19%).
A félelem és a kapzsiság irányítja a kriptopiacot
A befektetői hangulat jelentősen befolyásolja a kriptovaluták értékét a metaverzum kriptopiacán visszaeséskor – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem új kutatásából.
Fiatalokkal erősíthet Európa: a Z generáció és az innováció lehet a jövő kulcsa
Fokozódik a globális verseny. A sikeres európai gazdaság egyik meghatározó eleme az erős innovációs ökoszisztéma és a tehetséges fiatalok képzésének támogatása. Az innovatív életforma, a hibázás kultúrája és az együttműködések fontossága is szóba került a „Z generáció – Az innovátorok új generációja” című konferencián, melyet az idei Bosch×Richter Innovátorok Napja alkalmából rendeztek meg a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon.
A vállalatok önmérsékletére is szükség lenne a mérnökhiány csökkentéséhez
Évekkel ezelőtt az IVSZ kongatta meg a vészharangot amiatt, mert több mint húszezer IT-s hiányzik a hazai gazdaságból. Ekkor számos gyorsképző intézet gondozásában, kb. egy éves képzés után a diákok kaptak egy papírt arról, hogy egy adott nyelven tudnak programozni. Ettől még nem lettek IT szakemberek, de enyhítették a fennálló kritikus helyzetet.