Intel: jelentős profitcsökkenés, ám Otellini már látja az alagút végét

Milkovits Gábor, 2009. április 15. 19:17

Az Intel első negyedévi nyeresége és forgalma egyaránt jelentősen alatta maradt az egy évvel ezelőtti eredménynek, Paul Otellini vezérigazgató azonban mégis optimistán nyilatkozott a jövőről, mivel szerinte hamarosan ismét feléled a PC-piac.

A vezető processzorgyártó nettó profitja 647 millió dollárra rúgott, forgalma pedig 7,1 milliárdra, amivel ugyan így is felülmúlta a Wall Street-i elemzők várakozásait, azonban 56, illetve 27 százalékkal lett rosszabb az eredménye, mint egy évvel korábban. A társaság részvényeinek árfolyama annak ellenére esett a tőzsdén, hogy végül is sikerült a várakozáson felül szerepelnie, ugyanis nem volt hajlandó előrejelzést kibocsátani a második negyedévre. Ehelyett Paul Otellini vezérigazgató arról beszélt, hogy szerinte a PC-ágazat az idei első negyedévben elérte az abszolút mélypontot és az év további részében lassacskán helyreállhat a rendes szezonális kereslet-kínálat viszony a piacon.

A derűlátó hangütéssel szemben aggasztó az a tény, hogy a válság elején még húzóágazatnak számító Atom CPU-k iránt is csökkent a kereslet az első három hónapban, méghozzá 27 százalékkal. Ez persze betudható az első negyedévre jellemző általános visszaesésnek is, mindenesetre elemzők szerint a jövőben komoly versenyre számíthat az Intel a netbook-CPU szegmensben is a VIA, az AMD, valamint a Freescale és a Qualcomm részéről is.

Kulcsszavak: Intel +céginfo trend

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32