Múzeumi darab lett a Pirate Bay egyik szervere
A svéd Nemzeti Műszaki Múzeum 243 dollárért (54 ezer forintért)vásárolta meg a kalózszervert, amely mostantól az "emberek életére komoly hatást gyakorló találmányok" között foglal majd helyet.
Az intézmény közleménye szerint a szerzői jogi védelem alatt álló anyagokról való másolatkészítés egyáltalán nem új keletű jelenség, hiszen már a hetvenes években is fölöttébb vitatott ügy volt a magnószalagok másolása.
A Pirate Bay portálon keresztül a felhasználók filmeket, zenéket, számítógépes játékokat és más, szerzői jogi védelem alá eső műveket oszthatnak meg egymással.
A fájlcserélő webhely üzemeltetéséért felelős négy férfit azzal vádolják, hogy a honlap fenntartásával bűnsegédként közreműködtek a szerzői jogok megsértésében. Emiatt pedig komoly kártérítési
összeggel és fejenként akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is szembesülhetnek. Az ügyben péntekre várható ítélet.
Kapcsolódó cikkek
- Búcsúzik a floppy
- 20 éves a LED nyomtatás Európában
- Internettörténeti kiállítás nyílt Szegeden
- 30 éves a CD-lemez - vajon mennyi van hátra?
- Fényképezés és a reneszánsz a Nagymező utcában
- 50 éves az IC
- 60 éves a mai számítógép elődje
- 30 éves az Intel x86-os architektúra
- Egymilliárd winchestert gyártott eddig a Seagate
- Továbbra is látogatható a Petzval József korának fotótechnikája című kiállítás a műszaki múzeumban
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.