Elkészült az EU Intelt elmarasztaló ítélete

Kiss Ádám Zoltán, 2009. április 23. 20:50

Az Európai Unió elkészült az Intel ítélettel, mely kimondja a vállalat piaci erőfölénnyel történő visszaélését, a hivatalos kihirdetés előtt az okmányt szétküldték a tagállamoknak.

Az Európai Unió 2001 óta vizsgálja az Intel piaci gyakorlatát, ekkor panaszolta be először a rivális AMD. Az Intel messze a világ legnagyobb chipgyártója, az asztali processzorok terén pedig uralma már jó évtizede nyomasztó mértékű. A korábbi felállás szerint a Via, Cyrix, valamint az energiatakarékos chipekre szakosodó Transmeta mellett az AMD volt a legnagyobb Intel vetélytárs. Az évek során azonban a Transmeta gyakorlatilag kiesett a harcból, a Cyrix beolvadt a National Semiconductorba, az AMD pedig addig sem túl meghatározó piacrészesedéséből folyamatosan vesztett, mára pedig a vállalat komoly anyagi gondokkal küzd. A helyzet 2005 során fordult komolyra, amikor az AMD hivatalosan is beperelte az Intelt erőfölénnyel történő visszaélés miatt. Az ügyben az EU megalapozottnak látja a piackorlátozó magatartást az Intel részéről, ráadásul egy konkrét esetet is felemlegetnek, amikor az egyik legnagyobb PC gyártónak az Intel szinte irreálisan magas kedvezményeket kínált, amennyiben késlelteti az új AMD processzorok megjelentetését és csak az Inteltől vásárol központi egységeket. Az elmarasztaló ítélet egy 500 oldal körüli dokumentum, melyet kihirdetése előtt szétküldtek az Unió 27 tagállamának. Nem csak az EU-ban figyelik aggódva az Intel piaci uralmát, az aggasztó előretörés már rövidtávon a fejlesztések lelassulását és az árak emelkedését vonhatja maga után. A konkurencia mindig is jó hatással volt az Intelre, az AMD jelenléte a chipek árát nyomta le a sebesség növekedése mellett, a Transmeta esetében pedig egyes, akár soha el nem készült processzorok fejlesztésének bejelenése is elég volt ahhoz, hogy a legnagyobb gyártó dollár milliárdokat költsön energiatakarékos megoldások tervezésére, és ezek gyümölcseit éppen napjainkban élvezhetjük a gyakorlatban.

Kulcsszavak: EU jog Intel

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32