Az Apple bocsánatot kért szadista játékáért

Kiss Ádám Zoltán, 2009. április 25. 09:45

Az Apple eltávolította a letölthető iPhone játékok közül azt az alkalmazást, melyben egy csecsemő heves rázásával kellett elérnünk, hogy abbahagyja a sírást.

A Baby Shaker lényege az volt, hogy az egyszerű játékmenet során a baba rázásával bírjuk rá a sírás abbahagyására. Mivel a játék célja a legrövidebb idő alatt teljesíteni a célt, ez gyakorlatilag szadisztikus gyerekcibálást eredményez. Az ügy akkor pattant ki, amiikor egy éppen ilyen szindrómával foglalkozó oldal munkatársai ráakadtak, és nyilvánosságra hozták ellenérzéseiket. A média hamar felkapta az ügyet és végül az Apple is kénytelen volt lépni. A vállalat most hivatalosan is törölte az alkalmazást az iTunesról letölthető szoftverek listájáról, majd bocsánatkérő közleményt adott ki. Ebben kijelenti, hogy hibázott, amikor jóváhagyását adta a külsős fejlesztésű szoftver árusításához, bocsánatot kér, és köszöni, hogy felhívták a figyelmet a tévedésre. A vállalat játékletiltási politikája egyébként eddig sem volt egyértelmű, sokszor érthetetlenül szigorúan jártak el, máskor pedig valóban furcsa dolgok jutottak át szűrőjükön. A helyzetet azonban valóban nehezíti az ilyen apró alkalmazások hatalmas száma. Amióta, többek között a virtuális Rubik-kocka sikerén felbuzdulva a fejlesztők rájöttek, hogy néhány napnyi munkával akár milliókat jövedelmező szoftvereket írhatnak, szárnyal a piac. Az ilyen kis alkalmazásokból a felhasználók rendszeresen töltenek le, majd ha megunták őket törlik és újabbakkal helyettesítik azokat. Ezt könnyen megtehetik, hiszen a legtöbb szoftver fillérekbe kerül, de a hatalmas letöltési mutató miatt ezek az apró összegek akár dollármilliókká adódhatnak össze.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32