Egy hét múlva kezdődik az Adattárház Fórum 2009

forrás Prim Online, 2009. április 28. 12:17

A május 5-én megrendezésre kerülő konferencia az adattárházas szakma egyik legnagyobb hazai találkozójának ígérkezik.

A konferencia kapcsán Budapestre látogat Richard Soundy, aki az első számú oszlopalapú adattárházas motor, a Sybase IQ vezető nemzetközi szakértője. Előadásában arról fog beszélni, hogy milyen szempontok alapján kell megtervezni egy olyan adatbázis-kezelőt, amelynek egyetlen célja a bonyolult, sok adatok igénylő lekérdezések minél hatékonyabb megválaszolása.

Szintén nagy érdeklődésre tart számot a Netezza bemutatkozása, amely Magyarországon első alkalommal lesz látható. A 2000-ben alapított Netezza nevéhez fűződik a hardver és szoftver integrált egységére épülő DW Appliance fogalma. A speciálisan adattárházas feladatokra tervezett célrendszerek vezető szállítója az első olyan új generációs DW-gyártó cég, amely széles körű ismertségre tett szert, és már az amerikai NASDAQ tőzsdén is megjelent.

Szintén fontos célja a konferenciának a hazai piaci helyzet feltérképezése, így a rendezvény programján szerepel szinte az összes, az adattárházas piacon aktív informatikai szállító előadása. A résztvevők az előadások során betekintést nyerhetnek az IBM, az Oracle, a Microsoft, a SAS és a Teradata adattárházas stratégiájába, és megismerhetik az aktuális termékkínálatot.

Az érdekességek közé tartozik még az SAP előadása az adattárházas lekérdezések speciális eszközökkel történő gyorsításáról és a HP Neoview platform bemutatása. Külön prezentáció foglalkozik majd a piaci és technológiai trendekkel és az adattárházas projektek sikeres irányításának üzleti kérdéseivel.

A konferencia honlapja a www.adattarhazforum.hu címen érhető el.

Kulcsszavak: adattárház konferencia

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36