Beépített kereső a Gmail-ben

Milkovits Gábor, 2009. május 3. 08:50

A Google újabb funkcióval bővítette Gmail online levelezőprogramját, ahonnan így ezentúl közvetlenül is lehet majd keresni a világhálón a Google keresőmotorjával, anélkül, hogy ehhez ki kellene lépni a levelezőből.

Az egyelőre kísérleti megoldás az éppen írás alatt lévő levél bal oldalán jelenít meg egy apró keresőt, amely nagyjából úgy működik, ahogyan a böngészőbe épített keresősor. A találatok egy szintén kisméretű ablakban bukkannak föl és bemásolhatók a levélbe, vagy pedig egy külön üzenetbe, szöveg és URL formájában egyaránt.

A Google az utóbbi időben számos funkcióval bővítette Gmail levelezőjét, az azonnali üzenetküldéstől a videó-beszélgetésen át a Google Docs és Google Calendar online alkalmazásokhoz vezető közvetlen linkekig. Az integrált kereső azonban nemcsak egy újabb ezek sorában, ugyanis a cég számára kiemelt fontossággal bír. Ennek fő oka, hogy a keresési találatok között fizetett hirdetések is találhatók, amelyek a társaság első számú bevételi forrását jelentik. A Gmail-en ugyan eddig is szerepeltek az AdSense megoldással szervezett reklámok, ezekre azonban jóval ritkábban kattintottak rá a felhasználók, mint a keresőben elhelyezett szponzorált linkekre. Márpedig a hirdetők annak alapján fizetnek, hogy milyen arányban klikkelnek ténylegesen rá a megjelenő reklámokra, így a mail-be épített kereső újabb fontos pénzt hozhat a Google konyhájára.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32