Az EU nem támogatja az illegális letöltők internet-megvonását

Kiss Ádám Zoltán, 2009. május 7. 09:05

Újra kell tárgyalni az Európai Parlament (EP) és az európai uniós tagországok között a távközlési ágazat átalakításával foglalkozó, ambiciózus szabálycsomagot, miután az EP, az internethasználók jogait szolgáló biztosítékok hiányosságai miatt nem szavazta azt meg szerdai plenáris ülésén.

A reformok jóváhagyására így a júniusi választásokkal leköszönő jelenlegi uniós képviselőtestületnek már nem lesz módja, az egyeztető tárgyalásokra várhatóan ősszel kerül sor az új összeállítású parlamenttel. A távközlési csomag célja a verseny növelése, a fogyasztók jobb és olcsóbb kiszolgálása lenne. A reformot a jelenlegi összetételű Európai Bizottság és az Európai Parlament egyik legjelentősebb utolsó munkájaként tartották számon.

 A szerdai strasbourgi döntés némileg meglepetésnek számít azt követően, hogy az intézményközi egyeztetéseken néhány héttel ezelőtt már sikerült kompromisszumra jutni a témában. A képviselők - elsősorban liberális és zöld nyomásra - 407-171 arányban szavazták meg azt a módosítást, amely szükségesnek tartja a világhálót használók jogainak növelését. Mivel pedig ez azt jelentette, hogy a csomag egy elemét az EP elvetette, szükségessé vált a teljes kompromisszum újratárgyalása. A franciaországi újratárgyalási pozíciókat pedig erősen gyengítheti, hogy az Európai Parlament elsöprő többséggel meghozott határozatban ítélte el a ezt az elképzelést.

Először a francia nemzetgyűlésben jutott el a törvényalkotási szintig az az gondolat, hogy a jogellenes letöltőket kizárják a világhálóról. A törvényjavaslat ugyan éppen hogy megbukott, ám ellenzéke nem volt olyan erős, hogy ne kerüljön máris napirendre újratárgyalása. Az EU éppen ezért elérkezettnek látta az időt arra, hogy hivatalosan is állást foglaljon az ügyben. Az Európai Parlament elsöprő többséggel, 407 az 57 ellenében visszautasította ezt a fajta elképzelést. Ugyan ez nem törvény, vagy Bizottsági ajánlás, ám ez a szervezet készíti elő az Unió szabályzóit, mint például a roaming-díj csökkentést annak idején, így további nemzeti próbálkozások hatására gyorsan ajánlást is csinálhatnak a határozatból. A jogtulajdonosok önvédelmi elképzelésével az a legnagyobb probléma, hogy míg természetesen mindenki jogosnak ítéli meg kisesett bevételeik behajtását, az internet hozzáférés korlátozása európai alaplevet sért. Ez pedig nem más, mint a szabad kommunikáció joga, vagyis annak biztosítása, hogy mindenki a lehető legkönnyebben, legegyenlőbben, és lehetőleg a legolcsóbban, vagy ingyen juthasson hozzá információhoz. Ez a határokon átívelő elképzelés egyben közelebb is hozza egymáshoz az EU tagállamainak polgárait, segíti az integrációt, és igazán furcsa lenne egy tiltó intézkedés, miközben euró milliárdokat költenek arra, hogy  a legkisebb település is bekapcsolódjon a hálózatba. A nem kötelező erejű határozat tehát valószínűleg jó időre pontot tesz a francia elképzeléseknek, illetve megelőzi hasonló szellemű törvényjavaslatok benyújtását az Unió többi tagállamában.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32