Chrome 2.0: gyorsabb és stabilabb
A Google már két hónappal ezelőtt kiadta a böngésző tesztverzióját, a napokban azonban elkészült a végleges változat is, melynek V8-as motorja 30 százalékkal gyorsabb. A sebességnövekedést kifejezetten a JavaScripttel működő weboldalaknál érzékelhetik a felhasználók. A 2.0 sok újdonságot nem rejteget, ugyanis azok többsége már benne volt a bétában is, az elmúlt nyolc hétben leginkább a hibák kiküszöbölésére összpontosítottak a fejlesztők. A hivatalos sajtóközlemény szerint 300-nál is több programhibát orvosol az új verzió, melyek némelyike akár lefagyást is okozhatott, így most már sokkal stabilabbá és biztonságosabbá vált az alkalmazás.
Égbekiáltó hiányosságnak számított eddig, hogy a Chrome nem támogatta a webes űrlapok kitöltését, a 2.0 viszont már rendelkezik az AutoFill képességgel. Az eltárolt mezőszövegeket természetesen manuálisan törölhetik a felhasználók. Újdonságnak számít még az F11-es gombbal aktiválható teljes képernyős mód, valamint az előnézeti ablakok eltávolításának a lehetősége a leglátogatottabb lapokból.
Akik már a Google böngészőjével hasítják a web tengerének végeláthatatlan hullámait, azok automatikusan megkapják a frissítést, akik viszont egyéb browserrel csatlakoznak a világhálóra, ám ki szeretnék próbálni a felgyorsult Chrome 2.0-t, letölthetik azt a Letöltes.com-ról.
Kapcsolódó cikkek
- Júniusban tesztelhető, októberre végeleges a Firefox 4.0
- A Google-titok tudója Budapesten
- Levágja a http-t az új Chrome
- A Google tucatnyi országban szűri a keresőjét
- Máris ejtette a Google-t egy kínai mobilcég
- Felszámolta kínai keresőjét a Google
- A Google biztonsági okokból leépíti az IE 6 támogatását
- Kiemelt információk és programok a Google keresőben
- A Chrome megelőzte a Safarit és már a harmadik helyen áll
- Google Chrome böngésző végre Mac-re és Linux-ra is
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.