Arculatváltás az MTV-nél

forrás: Curier, 2000. március 18. 01:40
M1, M2: ezúttal nem autópályákat, vagy metróvonalakat jelöl majd a rövidítés - hétfőtől a Magyar Televízió eddig MTV1, illetve MTV2 néven ismert csatornáit keresztelik át magyar 1, illetve magyar 2 névre. Az új arculat jegyében március 20-tól nem csupán a nevek változnak meg, hanem a csatornák programja is átalakul.
Az új arculat, és megváltozó műsorstruktúra színesebb, vidámabb és barátságosabb hangulatot kíván teremteni - közölte Szabó László Zsolt. Az MTV Rt. elnöke hangsúlyozta: a szervezeti átalakulást követően el lehet kezdeni újra építkezni, és több nézőt a képernyő elé csalogatni, ami komolyabb reklámbevételt is eredményezhet. A szlogen szerint az m1 "Az én első csatornám", az m2 pedig "Az én 24 órás csatornám" szerepet hivatott betölteni. Ez utóbbi arra utal, hogy a térség közszolgálati csatornái közül elsőként a 2-es ezentúl éjszakai ismétlésekkel, adásszünet nélkül sugározza programját.

Megújul a Híradó, ezért az elkövetkezendő időszakban naponta, déli 12 órától 13 óráig külön híradót, este 18 órától 19 óráig a nap legfontosabb háttéreseményeit és információit bemutató hírműsort sugároznak. Az esti Híradó változatlanul a megszokott időpontban, azaz este fél nyolckor jelentkezik, 22 órától pedig 10 perces hírösszeállítás lesz látható.

Szabó László Zsolt elnök hangsúlyozta, hogy az általa vezetett közszolgálati televízió lezárt egy hosszú évek óta húzódó átszervezési folyamatot, amelynek során az adó pénzügyi helyzete is stabilizálódott.

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32