A levegőből szívja az energiát a fejlesztés alatt álló Nokia telefon
A Nokia olyan mobiltelefont fejleszt, amelyet sohasem kell feltölteni, ugyanis az energiát magából a levegőből "szippantja" fel.
A technológia ugyanazon az elven működik, mint a rádiófrekvenciák: a készülék a környezetben lévő Wi-Fik, mobilhálózatok, televíziók és egyéb elektromos készülékek elektromágneses sugárzását használja majd fel, hogy elektromos energiát generáljon magának - olvashatjuk a PC Pro írásában. (www.pcpro.co.uk).
A Nokia cambridge-i laboratóriumában dolgozó kutatócsoport szerint ezek a készülékek nagyjából 50 milliwatt energiát tudnak majd a sugárzásából magukba szívni, ami elegendő arra, hogy egy okostelefon szép lassan feltöltődjön akár kikapcsolt állapotban is.
Annak ellenére, hogy a mostani prototípus alig tud 3-5 milliwattot "begyűjteni", a fejlesztőcsapat bízik benne, hogy a termék három év múlva már piacra kerül. A készítők valószínűnek tartják azt is, hogy a forradalmi technológiát alkalmazó új okostelefonokon olyan egyéb energiaforrás-felhasználó megoldások is fellelhetőek lesznek majd, mint például a külső felületükbe integrált napelemek.
Kapcsolódó cikkek
- Jön az első Symbian 3 alapú mobiltelefon
- Árakat csökkent a Nokia, késik az új Symbian szoftver
- Fekete színű zöld mobil a T-Mobile-nál
- Nokia C3, C6, E5: Középpontban az üzenetküldés és a közösségi kapcsolatépítés
- A világ legtökéletesebb okostelefonja
- A korábban becsültnél nagyobb a mobiltelefonok világpiaca
- Bemutatkozott a Nokia C5
- A Nokia hivatalosan elismerte, hogy csalódást okozott az N97-tel
- Nokia 6303i classic telefon e-mail/IM támogatással
- Rejtélyes Nokia készülék a neten
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!