Vezetőváltás az Ericsson Magyarország élén

Kovács Attila, 2009. július 2. 14:14

Az Ericsson Magyarország a mai napon arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy 2009. augusztus 1-jétől Chris Houghton lesz a magyarországi leányvállalat vezérigazgatója. Chris Houghton Éry Gábortól veszi át a vezérigazgatói pozíciót.

Éry Gábor három évig állt az Ericsson magyarországi leányvállalatának élén. Irányításával az Ericsson Magyarország évi kétszámjegyű növekedést ért el, a 3G mobilhálózatok terén a piaci részesedését 70%-ra növelve megtartotta piacvezető pozícióját, Macedóniában és Montenegróban 3G hálózatokat épített ki. Éry Gábor vezetése alatt a vállalat létszáma 800-ról 1200 főre nőtt, jelentős sikereket ért el a magyar telekommunikációs piacon; a kutatás-fejlesztési központ, illetve a Globális Mérnöki Szolgáltatóközpont kiemelkedő munkáját világszinten is elismerik.

Chris Houghton jelenleg az Ericsson Japán vezérigazgató-helyettese és az észak-kelet ázsiai régióban működő Softbank Divízió vezetője, a világ egyik legfejlettebb piacán felügyelve az Ericsson üzleti fejlődését. Az angol szakember ezt megelőzően kilenc éven át, különböző vezetői pozíciókban dolgozott Svédországban, a Hálózati Üzletágban, 1988-ban csatlakozott az Ericsson angol leányvállalatához.

A vezetőváltásról Roland Nordgren, az Ericsson közép-európai régiójának vezetője így vélekedett: “ Chris tapasztalata, az Ericsson csoporton belül eltöltött 20 év sikeres munkássága a garancia arra, hogy az Ericsson Magyarország irányítása továbbra is jó kezekben lesz.” Nordgren elismerését és köszönetét Éry Gábornak, aki jelentős szerepet játszott abban, hogy az Ericsson a magyarországi távközlési piac meghatározó tényezője. Híreink szerint a zökkenőmentes váltás érdekében Éry Gábor 2009. szeptember 1-jéig segíti az új vezérigazgató munkáját.

Kulcsszavak: Ericsson-hu CIO

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36