Máris foltozni kell az új Firefox-ot

Genda Csongor Zoltán, 2009. július 7. 20:04

A Mozilla úgy tűnik elsiette a legújabb böngészőprogram kiadását, hiszen több hiba is felütötte a fejét az alkalmazáson, melyekre rövidesen gyógyír is érkezik.

A Firefox 3.5 jelentős előrelépés a korábbi verzióhoz képest, hiszen ez a böngésző már rendelkezik privát böngészési móddal, támogatja a HTML5 szabványt, az új Gecko 1.91 böngészőmotor és TraceMonkey Java motor pedig nagyobb sebességet és stabilitást ígér a felhasználóknak, ám a browser nem működik hibátlanul. Az alapítványt szorította az idő, ugyanis a többszöri halasztás után nem tehették meg, hogy lemondják a június végi dátumot is, ezért egy héttel ezelőtt kiadták a végleges verziót, arra viszont már nem volt idejük a fejlesztőknek, hogy minden hibát kijavítsanak. Az elhamarkodott debütálás miatti kellemetlenségekért a frissítés mihamarabbi elérhetővé tételével akarja kárpótolni az internetezőket a Mozilla, a Firefox 3.5.1-es előreláthatólag még ebben a hónapban meg fog jelenni. A fejlesztők a TraceMonkey motoron eszközölnek majd változtatásokat, mivel annak hibája miatt számos összeomlást tapasztaltak a felhasználók a napokban.
A Mozilla azonban büszkén jelentette be, hogy az első hat napban 15 millióan töltötték le a szoftvert.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32