1200 részvevőt várnak az idei Informatikai Biztonság Napjára

Kovács Attila, 2009. július 8. 10:23

Szeptember 24-én, új helyszínen, a budapesti Aréna Moziban, korábbi helyszínhez képest nagyobb területen várják a tervek szerint az 1200 IT Biztonsági szakembert az Informatikai Biztonság napja rendezvényre a szervezők.  A rendezvényen mindazok a vezető szakemberek találkozhatnak a nemzetközi és hazai újdonságokkal, akik magas színvonalon foglalkoznak IT biztonsággal, fontosnak tartják, hogy naprakész információkkal rendelkezzenek az iparág innovatív fejlesztéseiről, valamint a várható fejlődési irányvonalakról.

Auditorok, biztonsági vezetők, szervezeti döntéshozók, tanácsadók, gazdasági vezetők és cégvezetők is első kézből szerezhetnek áttekintést a szektor aktuális kérdéseiről. Olyan szakembereknek is hasznos az esemény, akik fontos beruházási döntéseik előtt képet szeretnének alkotni az IT Biztonsági piac egészéről, megtalálni a cégük számára legmegfelelőbb megoldásokat.

A már megszokott magas szakmai színvonalú szekciók mellett idén új kezdeményezésként technikai demo előadások is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy minden résztvevő megtalálja a saját érdeklődésének megfelelő témát, előadást. Az idei év újdonsága továbbá, hogy a szekciók végén összegzésként az előadók a szekció elnökök vezetésével kerekasztal beszélgetés formájában egyfajta vita fórum keretében elemezik a résztvevők az adott témát. Az ITBN Konferencia kiállítói területén pedig a tavalyi évhez hasonlóan közel 40 hazai és nemzetközi IT Biztonsági szereplő mutatja be élőben új piacvezető megoldását.

2009-ben sem változott a rendezvény célja, de még nagyobb hangsúlyt kapott szakmaiság kérdése, amely a konferencia tematikájában, az előadások tartalmában és rendszerezettségében is megnyilvánul. Kiemelt témák: adatszivárgási problémák kezelése nagyvállalatoknál, pénzügyi szervezeteknél; modern sérülékenységek és új fejlesztések a biztonságban; naplóelemzési megoldások és bevezetések tapasztalatai, buktatói; jogosultságok kezelése a gyakorlatban; megfelelőségi kérdések a vállalatok és a tanácsadók szemében; a kommunikáció biztonsága; a hálózat biztonsága; új fenyegetettségek és az alkalmazásbiztonság

Az idei évi rendezvényen a fő jelszavak: takarékos, modern, környezetbarát és praktikus. Idén a tervek szerint a környezettudatosságra is nagy hangsúlyt fektetnek. 

További információ: www.itbn.hu
 

Kulcsszavak: konferencia security

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32