DNS-alapú csipeket tervez az IBM

Milkovits Gábor, 2009. augusztus 18. 08:45

Az IBM a Kaliforniai Műszaki Egyetemmel közösen olyan kísérleteket folytat, amely mesterséges DNS nanostruktúrákon alapuló mikrocsipek fejlesztésére irányul.

A Nature Nanotechnology magazinban közzétett cikk szerint a kísérletekhez úgynevezett „DNS origami” szerkezetet használnak, ami a következő generációs processzorok keretéül szolgálna. Spike Narayan, az IBM kutatási igazgatója a Reuters-nek elmondta, hogy a jelenlegi kutatás az első olyan alkalom, amikor szerves molekulákat használnak a félvezetőiparban, ráadásul ezek maguk az élővilágban a genetikai információt hordozó DNS molekulák. Narayan szerint a DNS rendívül praktikus információhordozó, mivel szabályosan ismétlődő, ugyanakkor a végtelenségig variálható mintákat lehet belőle alkotni, ráadásul előállítása és sokszorosítása is rendkívül olcsó. Így segítségével a csipgyártók leválthatják az igen drága félvezető-gyártási technológiát és dollár-százmilliókat takaríthatnak meg a jövőben.

A DNS origami a fenti előnyök mellett a mostaniaknál is parányibb csip-architektúrák gyártását teszi lehetővé, így a félvezetőiparban meglévő miniatürizálási korlátok sem jelentenek többé akadályt. Arra azonban ne számítsunk, hogy a DNS-alapú csipek egyhamar megjelennek a mindennapi életben: Narayan legalább 10 évre teszi azt az időt, amennyi szükséges a technológia teljes körű kikísérletezéséhez és teszteléséhez.

Kulcsszavak: IBM processzor tudomány

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32