Aktivizálódik a mobilpiac

forrás Prim Online, 2009. augusztus 18. 11:11

Az első félévben bekövetkezett 350 ezres és a júniusi 23 ezres ügyfélszám-csökkenés után júliusban a három magyarországi szolgáltató ügyfélszáma érdemben ugyan nem változott, de a forgalmazásban résztvevők száma 16 ezres növekedést mutatott, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

Július végére a teljes ügyfélszám 11 millió 889 ezerről 11 millió 888 ezerre csökkent, így a három szolgáltató ügyfeleinek száma 287 ezerrel haladta meg a tizenkét hónappal korábbit. A teljes ügyfélszám alapján számítva száz főre június és július végén is 118,6 előfizetés (hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya) jutott. Ez a mutató egy évvel korábban 115,5-ön állt, majd 2008. december végére 121,8-ra emelkedett.

A hívásfogadásra alkalmas SIM-kártyák száma alapján júliusban a Vodafone piaci részesedése 21,06 százalékról 21,08 százalékra, a T-Mobilé pedig 44,21 százalékról 44,25 százalékra emelkedett, míg a Pannon részesedése 34,73 százalékról 34,66 százalékra csökkent.

A forgalmazásban résztvevők – azaz az előfizetéssel rendelkezők, illetve az utolsó három hónapban hívást indító, vagy fogadók – száma 2009 júliusában 16 ezerrel 10 millió 662 ezerre nőtt. Július végén a forgalmat generáló ügyfelek száma 324 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit.

Júliusban a Vodafone részesedése a júniusi 21,88 százalékról 21,91 százalékra, a T-Mobile részesedése pedig 44,53 százalékról 44,59 százalékra emelkedett, míg a Pannoné 33,59 százalékról 33,51 százalékra csökkent.

A három mobilszolgáltató ügyfelei júliusban 3 188 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május 1. óta igénybe vehető számhordozás eddig összesen 279 213 mobilszámot érintett.
 

Kulcsszavak: NHH mobilhálózat trend

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36