Az Asus és az Apple a legmegbízhatóbb PC-forgalmazó egy tanulmány szerint

MTI Sajtóadatbank, 2009. augusztus 24. 11:25

A Rescuecom márkafüggetlen amerikai számítógépszerviz szerint az év második negyedévében az Asus és az Apple személyi számítógépei voltak a legmegbízhatóbbak.

Az eredményt 11 560 telefonos javítási kérelem alapján hirdették ki, figyelembe véve az adott vállalatok piaci részesedését. Ezek szerint a legkevesebb hívás az Asus és az Apple számítógépeivel kapcsolatban érkezett - mondta David Milman, a Rescuecom elnök-vezérigazgatója.

A tanulmánnyal egy időben jelent meg a michigani egyetem más szervezetekkel közösen összeállított vevőelégedettségi indexe, amely szerint a PC-k versenyében 85 ponttal szintén az Apple lett az első. A második helyezett Dell 75 pontot, míg a Hewlett-Packard, az Acer és a Gateway hármas szövetsége 74 pontot ért el.

A vásárlók olyan számítógépeket keresnek, amelyek csekély karbantartást igényelnek és jó terméktámogatással rendelkeznek - magyarázta Milman a Yahoo hírportálon olvasható beszámolóban.

A jó minőségű alkatrészeket forgalmazó gyártók általában magasabb értékeket kapnak, míg a rosszabb minőséget forgalmazó, csekély terméktámogatással rendelkező gépek tulajdonosai gyakrabban hívják a márkafüggetlen segélyvonalakat.

Az Asus a vizsgált palettán viszonylag új szereplő, és nagy hasznot húz abból a trendből, hogy egyre többen a kisebb tudású, de könnyebb és olcsóbb netbookokat választják.

A megbízhatósági adatok talán kicsit később, az alkatrészek öregedésével fognak majd változni - tette hozzá Milman.

A legjobb öt PC-forgalmazó közül folyamatosan az Apple biztosította a legmegbízhatóbb alkatrészeket és terméktámogatást. A cupertinói vállalat azonban a versenytársakhoz képest nagyobb hasznot könyvel el a hordozható és az asztali számítógépek piacán, és ezért megengedheti magának, hogy ügyfelei számára ingyenes terméktámogatást biztosítson.

Kulcsszavak: PC Asus Apple

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32