Európai könyveket is digitalizálna a Google, de csakis a jogszabályokat betartva

MTI Sajtóadatbank, 2009. szeptember 8. 09:04

A szerzői jogok és kereskedelmi szabályok tiszteletben tartása mellett kész részt venni a Google internetes cég az európai irodalom digitalizálásában - adták értésre hétfőn a cég illetékesei az Európai Bizottsággal a témáról kezdett brüsszeli egyeztetésen.

A leginkább keresőprogramjairól ismert cég az amerikai szerzőkkel és kiadókkal már megállapodott arról, hogy amerikai könyveket elektronikus formában az interneten is árusítani fog. Ez azonban egyfelől nem vonatkozik az európai piacokra, másfelől európai szerzők esetében csak olyan művekre (azok angol fordítására) terjedhet ki, amelyek kereskedelmi forgalomban már nem kaphatók.

Az óriási digitális könyvtár kiépítésén fáradozó Európai Bizottság mindazonáltal szívesen látná, ha egyfajta magán-állami partnerség (PPP) keretében a tapasztalt Google is bekapcsolódna ebbe a munkájába.

Könyvtárak és olvasói szövetségek is jelezték, hogy pozitívnak látják a kezdeményezést, amelynek fő célja, hogy másképpen nehezen hozzáférhető olvasmányokat meg lehessen venni elektronikus formában.

Az uniós testület a héten az immár 4,6 millió könyv, fénykép, újság vagy film megtekintését lehetővé tevő multimédiás Europeana könyvtár bővítésének gyorsításáról folytat tárgyalásokat kiadókkal, a szerzői jogok tulajdonosaival, könyvtárakkal, informatikai cégekkel. A bizottság képviselői egyúttal ismét az uniós szerzői jogok keretszabályok modernizálását is sürgették az előrelépés érdekében.

Európai könyvkereskedők több tekintetben is bírálják a Google terveit. Egyfelől attól félnek, az internetes cég monopolhelyzetbe kerülhet a piacon, másfelől féltik a szerzői jogokkal védett kiadványokat.

A Google most arról igyekszik biztosítani tárgyalópartnereit, hogy maximális mértékben tiszteletben tartja a szerzők jogait, és csak olyan könyveket terjeszt, amelyek jogtulajdonosai ehhez hozzájárulnak, és mind az Egyesült Államokban, mind Európában kereskedelmi forgalomban nem találhatók.

Garantálja a cég azt is, hogy európai könyvek angol nyelvű fordítása sem bújhat ki a jogi védelem alól.

A Google egyelőre csak 150 évesnél régebbi európai művek internetre vitelében gondolkodik.

Amerikai terveiért több európai ország beperelte vagy bíróság elé tervezi vinni a céget, köztük Németország és Franciaország is.

Kulcsszavak: Google könyv

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni

A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén. 

2024. december 18. 14:59

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Karácsony a virtuális térben

A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.

2024. december 17. 20:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14