Jövőre kiírhatják a 900-as mobil szélessávú pályázatokat

MTI Sajtóadatbank, 2009. szeptember 16. 09:15

A szélessávú mobilinternet fejlesztésére jövőre kiírandó frekvenciapályázatokból minden bizonnyal lesz bevétele a költségvetésnek, ám hogy mennyi, azt egyelőre nem lehet megmondani - közölte Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (MHH) szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.

Hozzátette: az unió heteken belül feloldja az úgynevezett 900-as direktívát, azaz lehetővé teszi, hogy a 900 megahertzes frekvencián ne csak GSM-szolgáltatást lehessen nyújtani, hanem vezeték nélküli széles sávú internet-szolgáltatást (UMTS) is.

A szóvivő elmondta, hogy ennek hivatalos brüsszeli közlése után 6 hónap áll tagországok rendelkezésére arra, hogy implementálják a jogszabályt, azaz átültessék a magyar jogrendbe. Mindebből következően reális, hogy jövőre pályázatokat írjon ki ezzel kapcsolatban az NHH, s ennek sikeressége esetén pénz folyjon be a költségvetésbe.

Márton György elmondta, az unió arról már döntött, hogy felszabadítja a 900-es frekvenciát.

A jövő évi költségvetés a koncessziós bevételek között a mobilkommunikációs frekvenciák eladásából mintegy 20 milliárd forint bevételre számít. Az indoklás szerint "a piaci verseny magasabb szintre emelése, illetve a szélessávú internet elérés lehetőségeinek kiterjesztése érdekében a különböző mobil-rádiótelefon szolgáltatások körének bővítése szükséges. Ezen szolgáltatások nyújtásához a jövő évben frekvencia használati jogosultságok értékesítésére kerül sor, a szükséges adminisztratív intézkedések, egyes hatályos jogszabályok harmonizációja, módosítása, valamint a nemzetközi koordináció befejezését követően".

Ezen túlmenően mintegy 1 milliárd forintos bevétel vár költségvetés a három mobilszolgáltató által fizetendő éves koncessziós díjból, a harmadik generációs mobilszolgáltatáshoz szükséges frekvenciahasználati jogosultság 2004. év végén történt értékesítésének a Vodafone Zrt. által jövőre fizetendő törlesztő részletéből, illetve az Antenna Hungária Zrt. által egy frekvenciablokk feletti kizárólagos frekvenciahasználati jogosultság megszerzéséért fizetendő pályázati díjrészletből.

Kulcsszavak: NHH UMTS

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36