Obama kampányfőnöke Budapesten
Plouffe angol nyelvű előadásának pontos címe: „The Art of the Possible: Online Branding Strategies and Tactics”. Az előadás betekintést nyújt az amerikai elnök és sok szakértő által is minden idők legjobban szervezett politikai kampányának nevezett választási stratégia részleteibe, és elsősorban arra összpontosít, hogy miként hasznosítható ez a tudás és tapasztalat az üzleti környezetben.
Az, hogy mindennek az internet áll a fókuszában korántsem véletlen, ugyanis a 2008-as Obama-kampány legfontosabb újítása éppen a világháló felhasználása volt. A stáb, elsősorban a 18-29 éves korosztályt megcélozva, a legkülönfélébb fórumokon, a Facebook és MySpace közösségi oldalakon, valamint innovatív online eszközökkel mozgósították Obama híveit, illetve tájékoztatták az elnökjelölt politikai nézeteiről és állásfoglalásairól a lehetséges választókat. Ilyen hasznos eszköz volt például a My.BarackObama.com oldalon elhelyezett „Neighbor to Neighbor” („szomszédtól szomszédig”), amelynek segítségével az Obama-hívek közösségének tagjai gyorsan tudtak információt cserélni társaik tömegével. Az elnökjelölt a weboldalak és blogok mellett e-mailben és mobiltelefonos sms-ekben mindig a legfrissebb információkat terjesztette politikájáról a szolgáltatásokra feliratkozott választók számára. Az újítások elsősorban a kampányt irányító David Plouffe nevéhez fűződnek, aki a választási győzelem után nem vállalt pozíciót az Obama kormányzatban, hanem sok egyéb elfoglaltsága mellett a Washington Speakers Bureau-val szerződésben tart előadásokat világszerte a kampány során szerzett tapasztalatok hasznosításáról.
A budapesti exkluzív előadásra 2009. december elsején 10 és 15 óra között kerül majd sor a Kempinski szálloda báltermében. Az eseményre 300 fő regisztrálhat a CEBC Hungary honlapján, közülük 50 főnek lehetősége lesz személyesen is találkozni Plouffe-fal az előadást megelőző VIP fogadáson. Az angol nyelvű előadáshoz a szervezők szimultán fordítást biztosítanak.
Kapcsolódó cikkek
- Opera böngészővel a kazah cenzúra ellen
- Több tízmilliónyi mobiltelefont tilthatnak le Mexikóban bűnmegelőzési céllal
- Választás 2010 - KEK KH: biztonságos a választási informatikai rendszer
- NetOkratikus népszavazást! - Nyílt levél Sólyom Lászlóhoz
- Obama újra a webhez fordul segítségért
- "Mr. Bean" a hivatalos spanyol EU-elnökségi weboldalon
- Huszonkétmillió "eltűnt" e-mailt kutattak fel a Bush-kormány idejéből
- MSZP: a megújulás feltétele a pártmunka teljes internetesítése
- Microsoft-menedzsert kért fel tanácsadásra Obama
- Az amerikai választók fele interneten követte a politikát
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.