Minden kisiskolás laptopot kapott Uruguayban
Minden általános iskolás diák ingyen laptopot kapott Uruguayban egy állami program keretében. A dél-amerikai ország az első a világon, ahol ilyen fejlesztést hajtottak végre.
"Ez alapjaiban formálja át a kulturális viszonyokat. Sok ország egyszerűen fél, hogy végigvigyen egy ilyen programot" – mondta Miguell Brechner, a Plan Ceibal elnevezésű projekt vezetője a BBC Newsnak. Az utóbbi két évben 362 ezer diák és 18 ezer pedagógus vett részt a programban, amely diákonként 260 dollárba (46 ezer forintba) került. Ebbe a laptopok beszerzése mellett a karbantartás, a javítás, a tanárok továbbképzése és az internet-előfizetés is beletartozik. A program teljes költsége az ország oktatási büdzséjének kevesebb mint öt százalékát teszi ki. Sok uruguayi család a program révén került először kapcsolatba a számítógépekkel: a laptopok 70 százalékát olyan diákok kapták, akik otthon nem rendelkeztek informatikai eszközökkel.
A számítástechnika térnyerését az iskolákban egyes tanárok rossz szemmel nézik. Felmérések szerint sok olyan oktató van, aki nem él a laptopok nyújtotta lehetőséggel az oktatásban. Ezt meg is tehetik, hiszen noha minden pedagógust kiképeztek a számítógép használatára, abban már szabad kezet kapnak a tanárok, hogy milyen mértékben vonják be az informatikát a tanmenetbe.
Az utolsó laptopokat Tabaré Vázquez uruguayi elnök személyesen adta át a diákoknak egy montevideói iskolában október 13-án. Nem véletlen az időzítés, hiszen október 25-én parlamenti választásokat tartanak az országban, és a laptop-programot a kormányzati kommunikáció a Vázquez-kabinet egyik fő sikereként értékeli. A kormány tervei szerint a programot jövőre a középiskolákra, valamint a még nem iskolás korú gyerekek körére is kiterjesztik.
Kapcsolódó cikkek
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Alapkövetelmény lesz a digitális írástudás a munkaerőpiacon
- Gyerekjáték a számítógép - PC-oktató sorozat indul az M2-őn
- Kötelező online biztonsági leckék gyerekeknek
- "Netre, te gyerek!"
- A digitális táblák szállítására szeptember 4-éig kell ajánlatot tenni
- Szabad internethasználat érettségin Dániában?
- Egy amerikai egyetemen kötelező az iPhone
- 600 millióból épül a zalaegerszegi Infocentrum
- Laptopon vizsgáznak a norvég középiskolások
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.