Jövőre is csökkenő bevételre számít a Magyar Telekom
A Magyar Telekom Nyrt. bevétele jövőre ugyanolyan mértékben csökkenhet, mint az idén, mert a munkanélküliség növekedése visszaveti a távközlésre fordított kiadásokat - mondta a Bloomberg hírügynökségnek a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese.
Thilo Kusch szerint a neheze még hátravan, a gazdasági fellendülés inkább a jövő év vége felé következhet be Magyarországon. Mivel a munkanélküliség is csak jövőre tetőzhet,
csökkennek az elkölthető jövedelmek, késleltetvén a Magyar Telekom bevételeinek a növekedését - fejtette ki az igazgató.
A társaság a tervezettnek megfelelően az idén árbevételének 2 százalékos növekedésére számít, de e cél teljesüléséhez Thilo Kusch szerint a karácsonyi időszakban növekednie kell a forgalomnak.
Az igazgató utalt arra, hogy a társaság megkezdte új bevételi lehetőségek kiaknázását a tévé- és az információtechnológiai piacon való aktív megjelenéssel. Ez Kusch szerint hatalmas feladat, a folyamat három-öt évet vehet igénybe, amelynek eredményeként a hangátvitelből származó bevétel 50 százalék alá mehet, a televízió, és az it együttesen 20 százalékot érhet el.
Az akvizíciókról szólva Kusch elmondta, hogy legkorábban 2011-ben kerülhet sor vállalatfelvásárlásra, miután a térségben a gazdasági válság miatt jegelték a privatizációs terveiket.
Kapcsolódó cikkek
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT
- A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
- Az MTelekom az eredménytartalékot is igénybe veszi az osztalékhoz
- Legjobb társaságirányítás díj a Magyar Telekomnak
- Belép a villamosenergia- és földgázpiacra a Magyar Telekom
- A Magyar Telekom lezárja a vitatott 2007. üzleti évét is
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.