AMD-Intel: 1,25 milliárd a békülés ára

Milkovits Gábor, 2009. november 13. 08:03

Az Intel bejelentette, hogy 1,25 milliárd dollárt fizet az AMD-nek azért, hogy rendezze a piaci erőfölénnyel való visszaélés miatt a két csipgyártó között kialakult jogi vitákat.

Az AMD a megegyezéssel kapcsolatban bejelentette, hogy visszavonja az összes Intel ellen benyújtott keresetet a bíróságokon és a verseny-felügyeleti szerveknél, országtól és piactól függetlenül. Emellett a két processzorgyártó új, öt évre szóló keresztlicenc-szerződést is kötött egymással, így nemcsak a fő vitás kérdést, hanem a technológiai licencek körül kialakult nézeteltéréseket is sikerült rendeznie a két rivális gyártónak. Az évek óta veszteséggel küzdő AMD nagy valószínűséggel pénzügyi helyzetének stabilizálására használja majd az Intel-től kapott pénzt, ami így tényleg jókor jött a vállalat számára. A megegyezést a piac is jól fogadta, az AMD részvényeinek árfolyama annyit emelkedett a hírre, hogy a társaság piaci összértéke egy nap alatt 3,3 milliárd dollárról 4,4 milliárdra nőtt.

Az Intelt is sürgette az idő, sajtóértesülések szerint ugyanis az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) 16 hónapos hivatalos vizsgálat után mostanában készül benyújtani monopóliumellenes indítványát a cég ellen. Hasonló eljárások másutt már 2005 óta zajlanak, Japán, Dél-Korea és Európa trösztellenes hatóságai is felléptek az Intel versenyellenes magatartása ellen. Az Európai Unió májusban rekordnagyságú, csaknem másfél milliárd dolláros büntetést szabott ki a kaliforniai székhelyű cégre, amiért illegális juttatásokkal vett rá számítógépgyártókat arra, hogy csak Intel lapkákat szereljenek be PC-ikbe, illetve halasszák el vagy töröljék AMD-processzoros gépeik forgalmazását.

A Reuters értesülése szerint egyáltalán nem biztos, hogy az egyezség hatására az állami felügyeleti szervek automatikusan megszüntetik majd az Intel ellen folyó vizsgálatokat és eljárásokat. Az amerikai FTC egyelőre csak az ügy felülvizsgálatát kezdeményezi, az Európai Bizottság részéről pedig úgy nyilatkoztak, hogy továbbra is élénken ellenőrzik majd a piac 80 százalékát uraló processzorgyártó tevékenységét.
 

Kulcsszavak: Intel AMD +céginfo jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32