Új Intel processzor 48 maggal
Justin Rattner CTO, az Intel főtechnológusa és az Intel Labs igazgatója a bejelentés alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ilyen lapkák nagyon megnövelik a számítógépek teljesítményét és hatásfokát a jövő adatközpontjaiban. Az SCC lapkát a ’Terascale’ projekt keretében fejlesztetteék. Ez a processzor a második lépés a TFLOPS (tera-FLOPS) teljesítményű processzorok felé. Az első processzor a 2007-ben bemutaott Polaris volt, amely 80 egyszerű lebegőpontos magot tartalmazott. Ennek teljesítménye 3,16 GHz-es órajellel túllépte a TFLOPS határt, és mindehhez csak 62 watt energiát igényelt.
Rattner még elmondta, hogy az Intel 2010-ben több mint 100 SCC lapka átadását tervezi IT-vállalatoknak és kutatóintézeteknek, elsősorban szoftverfejlesztés céljából. Az Intel 2010-ben 6- és 8-magos Nehalem és Westmere lapkákat vezet be. A most bemutatott 48-magos SCC lapka 10-20-szor nagyobb teljesítményre képes, mint a ma használt Core lapkák. Az Intel a hivatalos bemutatót Palo Altóban (Kalifornia) tartotta december 2-án.
A kísérleti processzort az Intel Labs fejlesztette a Tera-Scale Computer Research Program keretében, amelynek célja akár több száz mag integrálása egyetlen lapkára.
Ezzel vagy a hasonló lapkákkal lehetségessé válik olyan felhőadatközpontok megvalósítása, amelyek egy nagyságrenddel negyobb energiahatékonysággal dolgoznak, mint a maiak..
Az Intel 48 magos lapka mérete akkora, mint egy postabélyeg. Az egyes magok az Intel IA-32 architektúrán alapulnak, így ezeken könnyen futthatók a Linux és Microsoft alkalmazások. A Microsoft már kapott az Intel kisérleti lapkából, és már dolgoznak a lapkán futtatható sokszálú szoftvereken. Az Intel, a Hewlett-Packard és az Open Cirrus (Yahoo) kutatói közösen már megkezdték a „felhő” alkalmazások átvitelét az új lapkára.
A 48 magos lapka tulajdonképpen a lapkán kialakított nagy sebességű hálózat, amely fejlett energiakezelő technikákkal rendelkezik. Ez lehetővé teszi, hogy minden mag működése esetén a lapka energiafelvétele 25 watt legyen és 125 watt, amikor maximális teljesítménnyel dolgozik. A CSS lapka 24, kétmagos Pentium-szerű magot tartalmaz. A nagy sebeségű hálózat jelentős mértékben csökkenti a kommunikáció mennyiségét a magok között. Az adatok csak néhány milliméter utat tesznek meg a lapkán, ami jóval kevesebb, mint az adatközpontokban a néhányszor 10 méter a számítógépek között. Ez növeli a teljesítményt és a hatásfokot az adatközpontokon belül.
Az Intel hivatalosan bejelentette, hogy az SCC lapka további részleteit az ISSCC 10 (International Solid-State Circuit Conference) rendezvényen mutatja be.
Kapcsolódó cikkek
- Két új, gyors asztali CPU az Intel-től
- Nem támogatja tovább az Itanium szerverplatformot a Microsoft
- Az AMD 12, az Intel 8 magos processzort mutatott be
- Olcsók az érkező hatmagos AMD asztali processzorok
- Az Intel még márciusban bevezeti a nyolcmagos Nehalem-EX processzort
- Intel Atom CPU-k házi szerverekbe
- Gyorsabb Atom CPU-k hétfőn
- Ultra-alacsony feszültségű mobil Core i7 processzor az Inteltől
- Xeon X5680: Az Intel leggyorsabb szerverprocesszora
- Új Intel Core vPro processzorok üzleti PC-khez
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.