Szupervékony mikrochippel háromszor könnyebbek lehetnek a laptopok

MTI Sajtóadatbank, 2009. december 19. 08:20

Tajvani kutatók olyan szupervékony mikrochippet fejlesztettek ki, amellyel lényegesen könnyebb és olcsóbb laptopokat, mobiltelefonokat lehet előállítani.

Az észak-tajvani Hszincsuban (Hsinchu) kormányzati támogatással üzemeltetett Országos Nanoeszköz Laboratórium (www.ndl.org.tw) közlése szerint az eddigi fejlesztéseket túlszárnyalva kisebb lapkákra több tranzisztort sikerült összezsúfolniuk.

"Ezzel az új technológiával az elektronikai kütyük, mint például a mobiltelefonok, vagy a laptopok kisebbek, könnyebbek és olcsóbbak lehetnek" - mondta Jang Fu-liang (Yang Fu-liang) intézményvezető.

A jelenleg kapható laptopok közül kevés az olyan készülék, amely másfél kilogrammnál kevesebbet nyomna, az új fejlesztéssel ezek súlya akár 500 grammra csökkenhet.

A tajvani kutatók a 16 nanométeres gyártási technológián dolgoznak, ami azt jelenti, hogy a szilíciumlapkára sűrített tranzisztorok között mindössze 16 nanométer a távolság. Az alapterület csökkentésével egyetlen működő processzormag legyártásához kisebb szilíciumlapkákra van szükség, illetve egy szilíciumostyából több hibátlan, vagy nagyobb teljesítményű processzor gyártható.

Az átlagos emberi kézköröm hossza 25 millió nanométer. A kutatók a rendkívüli kihívásokat jelentő 16 nanométeres technológiát tekintik a még elérhető határnak. A jelenlegi tömegtermelésben használt legfinomabb technológia a 32 nanométeres félvezető-gyártási eljárás.

Kulcsszavak: processzor notebook

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32