Pénzbüntetésre ítélték a Google-t Franciaországban könyvek digitalizálása miatt

MTI Sajtóadatbank, 2009. december 21. 11:58

Napi 10 ezer euró, azaz 2,7 millió forintnyi kártérítés megfizetésére kötelezte a Google-t egy párizsi bíróság mindaddig, amíg az informatikai óriásvállalat le nem veszi keresőszolgálatának kínálatából az engedély nélkül digitalizált francia irodalmi műveket.

A Google továbbá 300 ezer euró kártérítést köteles fizetni a francia La Martiniere kiadónak, amely a francia könyvkiadókat képviselve perelte be a kaliforniai központú vállalatot. Alexandra Neli, a Google ügyvédje kijelentette, hogy fellebbezni fognak a döntés ellen.

Számos európai és amerikai kiadó tiltakozott a Google azon terve ellen, hogy digitalizál és a világhálón elérhetővé tesz több millió könyvet.

A mostani ítéletet a kiadók örömmel fogadták. "Ez is azt mutatja, hogy a Google nem a világ ura és nem tehet meg mindent kénye kedvére" - mondta Serge Eyrolles, a francia lapkiadók szövetségének elnöke.

A Google eddig 100 ezer francia könyvet vitt fel adatbázisába, ezeknek 80 százaléka szerzői jogvédelem alatt áll - hangsúlyozta Eyrolles.

A francia lapkiadók továbbra is részt vennének a Google digitalizálási munkájában, ha az amerikai vállalat tiszteletben tartja a szerzői jogokat - tette hozzá.

Kulcsszavak: Google könyv

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jó webdesigner UX designer is

Ma már alapelvárás a vállalkozások felé, hogy honlappal rendelkezzenek, a saját weboldal hiánya sokakban megrendíti a bizalmat. Nem elég azonban egy honlap – jó honlap kell! Informatív, látványos, könnyen használható. Elég mindehhez egy jó webdesigner?

2024. november 27. 21:35

Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink

Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.

2024. október 16. 15:10

Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone

A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.

2024. augusztus 28. 09:57

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14