HD hanghívások az Orange-tól

Kiss Ádám Zoltán, 2010. január 4. 16:27

A nagy felbontású megoldások az egyszerű beszédalapú telefonhívásokat is utolérték, az Orange Nagy-Britanniában kezdi meg a rendszer tesztelését, miután az első próbákat szinte titokban hajtották végre Moldáviában.

Kissé kísértetiesen kezdődik a HD hanghívások története, hiszen nem is Drakula várában, de még messzibb, nyugatról még eldugottabb helyen, a Romániától északkeletre elhelyezkedő Moldáviában végezték el az első próbákat. A nyilvánvalóan a konkurencia és a sajtó távoltartása miatt választott ország hegyei között sikerrel zárultak az első tesztek, így most megkezdik a bemutató előkészítését. A főpróbát Nagy-Britanniában tartják, ahol elsőként szeretnék bevezetni a rendszert. A tervek szerint 3G támogatással megvalósuló szolgáltatás lényege a nevében rejlik, vagyis az eddigieknél nagyobb felbontással kezelik a hangot. Ez a gyakorlatban azt jelenti a felhasználók számára, hogy sokkal tisztább a hang.

Az Orange szakemberei szerint a hatás olyan, mintha egy szobában tartózkodnánk a másik telefonálóval, és aki egyszer kipróbálja a HD hanghívást, az már soha nem lesz elégedett a mai rendszerrel. Kíváncsian váruk a tapasztalatokat, hiszen végre tényleg egy olyan fejlesztésről van szó, melyre már megérett az idő, valós igényt szolgál ki, és nem marketingesek rémálmait akarja ráerőltetni az előfizetőkre.

Kulcsszavak: Orange

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36