A Microsoft nem akar kivonulni Kínából

MTI Sajtóadatbank, 2010. január 18. 09:30

A Microsoft nem tervezi, hogy kivonul Kínából a számítógépes kalóztámadások miatt - közölte a világ legnagyobb szoftvergyártójának vezérigazgatója Washingtonban.

A vállalat a bejelentés szerint nem osztja a Google internetes szolgáltató aggályait a kínai hackertámadások ügyében. "Mindennap érnek bennünket támadások a világ összes pontjáról, mint ahogy másokat is. Nem gondolom, hogy bármi szokatlan történt volna (Kínában), ezért nem értem (a Google lépését)" - mondta Steve Ballmer.

 A Google kedden jelentette be, hogy nem hajlandó többé cenzúrázni keresőprogramját Kínában, és fontolgatja, hogy teljesen kivonul az ázsiai országból. A cég ugyanis fényt derített arra, hogy kínai számítógépes kalózok összehangolt támadást indítottak emberi jogi harcosok Gmail fiókjai ellen. Az amerikai külügyminiszter közölte, hogy magyarázatot kér az ügyben Pekingtől. Ballmer úgy vélte, a Google esetleges kivonulása a kínai piacról nem segít a helyzeten.

 A Microsoft nagy reményeket fűz a Bing Internet névre keresztelt keresőprogramjának kínai sikereihez. A vállalatnak egyelőre csak kis részesedése van a kínai internetpiacon, és akár hasznot is húzhatna a Google távozásából. A Google távozási szándéka politikai támogatásra is lelt az Egyesült Államokban. A Fehér Ház közölte: támogatja az internetes világcég elhatározását arra vonatkozóan, hogy a jövőben nem hódol be a kínai cenzúrának.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32