Magyarországon is kaphatók az Intel új Core lapkáira épülö számítógépek
Az új Intel Core i7, i5 és i3 lapkák megjelenése egybeesik az Intel új 32 nm-es gyártási eljárásának megérkezésével, amelyet – a vállalat történetében elsőként – arra alkalmaz a cég, hogy azonnali teljesítéssel processzorokat állítson elő és szállítsa különböző árszinteken, már a HD grafikát is integrálva a CPU-kba. A lapkagyártás ilyen példátlan ütemű felfutása és innovációja az Intel tavaly év elején, egy globális gazdasági válság közepén bejelentett 7 milliárd dolláros befektetésének eredményét tükrözi.
„2010 nem is kezdődhetett jobban az iparág számára, de ami még ennél is fontosabb a felhasználók számára sem! Az Intel a processzorgyártás egy új korszakába lépett és partnereinknek köszönhetően, akik azonnal adaptálták az ipar legfejlettebb technológiáját, a fogyasztók a számítógépek olyan széles választékával találkozhatnak mostantól, amelyek gyorsabbak, ugyanakkor kevesebb energiát fogyasztanak és mindezt elérhető áron” – mondta Golubeff Róbert, az Intel Hungary Channel Business Development vezetője.
Az Intel most egyszerre több új platformot fedett fel, köztük több mint 25 processzort, lapkakészletet és vezeték nélküli adaptert, beleértve az új Intel Core i7, i5, i3 processzorokat, Intel 5-ös sorozatú lapkakészleteket és Intel Centrino Wi-Fi és WiMAX adaptereket, amelyek tartalmazzák az új Intel ’My WiFi’ képességeket. Több mint 400 noteszgép és asztali PC modell várható a gyártóktól ezekekre a termékekre építve, további 200 beágyazott eszköz mellett.
Az Intel díjnyertes Nehalem mikroarchitektúrájára alapozva ezek az új asztali, mobil- és beágyazott processzorok okosan nyújtanak nagy teljesítményt a zenék, játékok, videók, fényképek, közösségi hálózati és más igényes alkalmazások számára. Ezen túlmenően az ultravékony noteszgépek a vadonatúj 2010-es Intel Core processzorokkal a teljesítmény, stílus és hosszú akkumulátoros üzemidő egyensúlyát kínálják olyan vékony rendszerek számára, amelyek vastagsága kevesebb mint 25 mm.
Az új Intel Core i7 és Core i5 processzorok egyúttal rendelkeznek az Intel exkluzív Turbo Boost technológiájával, ami a teljesítmény adaptálását teszi lehetővé, így okosabbá válik a számítástechnika is. A Turbo Boost automatikusan növeli a teljesítményt a futtatott feladathoz igazítva, hogy azonnali gyorsulást biztosítson, amikor szükség van rá. Az Intel Hyper-Threading Technológia az Intel Core i7, i5 és i3 processzorokban is elérhető és jobbá teszi a többfeladatos munkavégzést azáltal, hogy minden egyes CPU mag több szálat futtathat, ami lenyűgöző válaszképességet és nagyszerű teljesítményt eredményez.
Kapcsolódó cikkek
- Ultra-alacsony feszültségű mobil Core i7 processzor az Inteltől
- Hamarosan jönnek az új Intel Atom CPU-s netbookok
- Új Atom lapka és netbook-platform októberben
- Bealkonyul az Intel Atom alapú netbook-oknak?
- Új Intel noteszgép-processzorok
- 2 GHz-es Intel Atom CPU
- Új energiatakarékos Intel CPU-k ultravékony laptopokba
- Az Intel hivatalosan piacra dobta az 1,66 GHz-es Atom N280-at
- Olcsó négymagos laptop-processzorokkal rukkolt ki az Intel
- Nem támogat külső lapkakészletet az Atom-hoz az Intel?
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.