A mobilhang- és a fizetős tévészolgáltatás a legelterjedtebb a hazai távközlési piacon

forrás Prim Online, 2010. január 21. 17:03

2009-ben a magyar távközlési piacon véget értek a korábban meghatározó tendenciák, a mobil-előfizetések piaca telítődött, az ADSL látványos növekedési üteme lelassult. Ugyanakkor más tendenciák előtérbe kerültek, egyre népszerűbb például a mobilinternet, illetve a digitális televíziózás is lassan beépül a köztudatba. A magyar háztartások körében a távközlési szolgáltatások közül a mobilhang- és a fizetős tévészolgáltatás áll a lista élén. Mára már a háztartások több mint egyharmada használja ki az ún. csomagolt szolgáltatásokat tartalmazó előfizetések előnyeit - állapítja meg a GfK felmérése.

2009 végén a magyar háztartások több mint egynegyede, azaz körülbelül 1 millió 20 ezer háztartás rendelkezett valamennyi távközlési szolgáltatásra (televízió, internet, vezetékes telefon és legalább 1 db saját finanszírozású mobiltelefon) szóló előfizetéssel. Emellett a háztartások mindössze 2 százaléka, körülbelül 90 ezer háztartás viszont semmilyen szolgáltatásra nem fizetett elő, így a telekommunikációs piac számára teljesen kívülálló – derül ki a GfK Hungária 2009 decemberében végzett, a magyar háztartások távközlési eszközhasználatát vizsgáló felméréséből.

A négy távközlési szolgáltatás közül – telítettsége ellenére is – a mobilhangpiac a legkiterjedtebb, hiszen a háztartások 87 százaléka, több mint 3,4 millió háztartás rendelkezik legalább 1 db olyan mobil-előfizetéssel, amelynek költségeit a háztartás, a család tagjai gazdálkodják ki havonta. Második helyen a mintegy 3 millió 110 ezer háztartásban megtalálható fizetős tévészolgáltatás áll. Csupán minden ötödik háztartás (kb. 780 ezer) „kerüli meg” ezt a szolgáltatást a szabad hozzáférésű földi műsorszórásra való csatlakozással.

A folyamatosan zsugorodó vezetékes hangpiac 2009 végére már csak a háztartások 55 százalékában volt jelen, így alig 2 millió 110 ezer háztartás tudott vezetékes telefonon keresztül hívásokat fogadni vagy kezdeményezni. Mindeközben közel 1,8 millióra nőtt azon háztartások száma, amelyek saját előfizetés révén tudtak fellépni a világhálóra. Bár az internet-előfizetők táborának növekedése erőteljesen lassul – a háztartások megszorító intézkedései és a piac telítődésének következtében –, a mobilinternet-piac első igazán sikeres évét tudhatja maga mögött. 2009 decemberére ugyanis közel 190 ezer háztartásban már mobileszközök segítségével (is) csatlakozhattak az internethez. A Nemzeti Hírközlési Hatóság december végén 715 ezer előfizetésről számolt be. A különbség oka, hogy egy háztartásban több mobilinternet-előfizetés is előfordulhat, illetve a GfK Hungária felmérése kifejezetten a lakossági piacra irányult, az üzleti típusú előfizetéseket nem vizsgálta.

A felmérés eredményei szerint a magyar háztartások a mobilhang- és a fizetős tévészolgáltatásról tudnának legnehezebben lemondani, ha a kedvezőtlenre forduló gazdasági helyzetük ezt megkövetelné. A tévészolgáltatás az esetek egy részében még a mobilhang-szolgáltatásnál is fontosabb, hiszen az egyéb, költségesebb kikapcsolódási formák háttérbe szorulásával jelenleg a háztartások szórakozásának központi elemét jelenti.

Az egyes telekommunikációs szolgáltatások és azok kombinációinak megjelenése a magyar háztartások körében


Forrás: GfK Hungária, 2009. december


Több kutatás is rámutat arra, hogy a háztartások elenyésző részében van jelen egyszerre a vezetékes és a mobil internet technológia, így mára már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a két technológia versenyez egymással. Ezt igazolja az is, hogy a mobilinternetezők több mint 60 százaléka hozzáférését elsősorban otthon és nem a lakás falain kívül vagy útközben használja.

A felnőtt lakosság háromnegyede már hallott róla, valamivel többen pedig úgy vélik, ismerik a digitális tévészolgáltatás előnyeit. A válaszadók túlnyomó többsége viszont a digitális tévészolgáltatáshoz csupán a jobb kép-, esetleg a jobb hangminőséget tudja társítani, a további értéknövelt szolgáltatások (pl. EPG vagy tematikus minicsomagok) csak a „szofisztikáltabb” megkérdezettek válaszaiban jelennek meg.

A magyar háztartások több mint egyharmada (kb. 1 millió 320 ezer) már most is él az úgynevezett duo, triple vagy four play csomagokban rejlő gazdasági előnyökkel, nevezetesen azzal, hogy egy szerződés keretében ugyanannál a távközlési szolgáltatónál fizetnek elő több szolgáltatásra is. A háztartások többsége az ilyen konstrukcióktól elsősorban megtakarítást vár, de nem elhanyagolható szempont az egyszerű, ún. egykapus ügyintézés és a havi egyszeri számlabefizetés sem. Az ilyen, úgynevezett csomagolt szolgáltatásokat tartalmazó ajánlatok egyre népszerűbbek a magyar piacon annak ellenére, hogy a potenciális előfizetőknek még le kell küzdeniük a „kiszolgáltatottságból” adódó félelemérzetüket. Az viszont látható, hogy már rövidtávon is érvényesülhet azon szolgáltatók versenyelőnye, amelyek ilyen ajánlatokkal tudják előfizetőiket megszólítani.

"Előreláthatólag három fontosabb tendencia határozza meg a közeljövőben a hazai telekommunikációs piacot. A telekommunikációs cégek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a csomagolt szolgáltatásokat tartalmazó ajánlatoknak. Emellett a mobilinternet 2009-es növekedése mellett már nem lehet szó nélkül elmenni, mára már egyértelmű, hogy a vezetékes és a mobilinternet versenyezni fog egymással. Végül a digitális tévé-előfizetések lassú, de folyamatos emelkedésére lehet számítani, amely a 2012-es analóg leállás közeledtével nyilvánvalóan megmozgatja majd a tévészolgáltatási piacot” – mondta el Szilágyi Ákos, a GfK Hungária Key Account menedzsere.

Kulcsszavak: GfK trend távközlés

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32