Saját blogot indított a kínai elnök

Milkovits Gábor, 2010. február 23. 08:55

Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök saját mikroblogot indított, ami újabb jele annak, hogy a kínai vezetés mennyire kiemelt fontosságú médiumként kezeli a világhálót, ugyanakkor aligha jelenti azt, hogy pozitív változás állna be a szólásszabadság terén az országban.

Az elnök egyelőre nem tett semmilyen nyilvános bejelentést blogján, ennek ellenére egy nap alatt több mint nyolcezren regisztráltak már nála. A blog, első körben legalábbis, nem teljesen publikus, mivel a szolgáltatás, amelyen fut (t.people.com.cn), csak a People’s Daily Online hivatalos állami napilap internetes kiadásának előfizetői számára hozzáférhető.

Miközben mára a kínai internetezők alkotják a világ legnépesebb online közösségét, éppen Kína az az ország, ahol a legerőteljesebb a világháló cenzúrája, mind nagyságrendjét, mind pedig technikai kivitelezését tekintve. A közösségi szolgáltatások közül például olyan oldalakat zárnak el államilag, részben vagy egészben a kínai felhasználók elől, mint a Twitter, a Flickr, a Bing, a Hotmail, vagy a YouTube. A kínai szervek hivatalosan az erkölcsileg károsnak minősített tartalmak elleni védelemmel indokolják a tartalomszűrést, elég egyértelmű azonban, hogy a fő cél a politikai ellenvélemények elfojtása az egyébként természetéből adódóan a legszabadabbnak minősülő médiumon, a világhálón.

A tekintélyes brit The Times úgy tudja, hogy a Hu blogját elsőként megrohamozók közül számosan üzentek az elnöknek azt kérve, hogy tegye Kínában is elérhetővé a Twitter-t. Hogy aztán Hu Csin-tao fog-e reagálni erre, illetve mi lesz első a nyilvánosságnak szánt bejegyzése  a blogon, egyelőre nem tudható.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32