"Nettfüggő" gyerekek Romániában

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 25. 08:19

Romániában a gyerekek 54, míg a serdülőkorban levő fiatalok 70 százaléka naponta használja az internetet, annak ellenére, hogy a szülőknek csak 55 százaléka szörfözik a világhálón.

Egy felmérés eredményeit ismertetve a Új Magyar Szó című bukaresti napilap szerdán arról ír, hogy az ifjú internetezők között a legnagyobb népszerűségnek a közösségi oldalak örvendenek, és előszeretettel "cseverésznek" egymással az interneten. A felmérésből kiderül, hogy 2009-ben a Romániában élő 14 év alatti gyerekek 63,5 százaléka naponta leül a számítógép elé  rendszerint erőszakos játékokat játszani , és 59 százalékuk szörfözik a világhálón.

 A felmérést készítő szakemberek szerint a helyzet azért is aggasztó, mivel a megkérdezett három év alatti gyerekek 38,7 százaléka internetezik. Népszerű a 7 és 10 év közöttiek körében is a "világháló", 11,8 százalékuk ugyanis a "virtuális térben" keres megoldást a házi feladataira.

 Kádár Annamária pszichológus szerint az internetezés miatt leggyakrabban megjelenő pszichés problémák a kapcsolatvesztés, elmagányosodás, depresszió, a tudat beszűkülése, mivel nem reális, "életszagú" kapcsolatok teremtődnek. Az interneten nem működnek a gátlások, a valóság és irrealitás határán megteremtődő "átmeneti térben" zajlik minden.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32