MobilParkolás már a Ferihegyi repülőtéren is
A mától Ferihegyen is elérhető szolgáltatás a terminálok előtti gyorsparkolásra szolgáló parkolóhelyeken vehető igénybe.
A szolgáltatás Ferihegyen is a szokott módon használható: az autó rendszámát SMS-ben a parkolóautomatán vagy az annak közelében elhelyezett információs táblán található telefonszámra elküldve indítható el a parkolás, amely egy, ugyanarra a számra, SMS-ben küldött „STOP” szó segítségével bármikor tetszés szerint leállítható. Amennyiben az ügyfél előre tudja, hogy mennyi időt szándékozik az adott helyen parkolni, az elküldött SMS-ben a parkolás időtartamát is feltüntetheti. A parkolóautomatán található telefonszám felhívásával - az első SMS-sel történt parkolás után - a Pannon és a T-Mobile ügyfelek a hangautomata rendszerben található menüpontok segítségével is elindíthatják, illetve leállíthatják a parkolást. Mindegyik esetben a visszaigazoló SMS megérkezte jelzi a parkolás elindítását. A parkolóőrök elektronikus úton, az EME Zrt. központi adatbázisából kérhetik le, hogy az adott rendszámú autóra van-e érvényes parkolás.
Ha valaki a gyorsparkoló helyen a maximális egy óra helyett mégis hosszabb ideig kell, hogy várakozzon, például mert késik a gép, amellyel ismerőse érkezik, a MobilParkolás segítségével egy egyszerű SMS-sel meghosszabbíthatja parkolását. A felhasználó a parkolás lejárta előtt 15 perccel, valamint az egy óra elteltével figyelmeztető üzenetet kap a telefonjára, akkor eldöntheti, hogy meghosszabbítja a parkolását, vagy sem. Amennyiben elfelejtené leállítani a parkolását, a rendszer akkor is kilépteti automatikusan egy óra után.
A MobilParkolás ellenértékét - a hozzá tartozó tranzakciós díjjal, valamint az igénybevételhez szükséges SMS-ek vagy hívások díjával együtt - a mobilszolgáltatónál vezetett egyenlegből vonják le, illetve havidíjas ügyfelek utólag számlával is fizethetnek.
A díjakról és egyéb feltételekről az ügyfelek mobilszolgáltatójuk és a repülőtér honlapján, illetve a www.mobilparkolas.hu oldalon tájékozódhatnak. A parkolási díjakról a www.bud.hu honlap nyújt információt.
Kapcsolódó cikkek
- Válságkezelő kereskedelmi igazgató a Sixtnél
- Korlátozzák a mobilszolgáltatást a tálibok
- Mobilparkolás Békéscsabán is
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Méregdrága lesz az iPhone-reklám
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Ellenséges lépésként értékelte a Flash nélküli iPad-et az Adobe
- Smart Office: mobil + vezetékes internetkapcsolat + telefon
- Megjelent az Opera Mini iPhone változata
- Újabb térképszoftver-céget vett a Nokia
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.