Siemens e-autózási újdonságok a Genfi Autószalonon
Bemutat egyrészt egy integrált áramfeltöltó rendszert a hozzátartozó szoftverrel, másrészt – a Ruf Automobile GmbH standján – az eRuf Greenster e-sportkocsiban egy úgynevezett kettősmotor-koncepciót. A Siemens nagy jövőt lát az e-mobilitásban, mivel az e-autók ideális pufferttárolóként működhetnek a felesleges megújuló energia számára. A cég azzal számol, hogy már a belátható jövőben több mint egy millió e-autó fog közlekedni a nemzetközi országutakon.
“A nagyobb fenntarthatóság felé vezető úton a villamos energia a siker kulcsa” – véli továbbá Dehen. “Tanulmányok szerint intelligens hálózatok (smart grids) 2020-ig segítségével akár egymillió tonnával is csökkenteni lehet a CO2-emissziót”. A Siemens smart-grid-megoldásaival az áramhálózatokat az e-mobilitás céljaira alkalmassá lehet tenni. Környezetbarát e-autók az intelligens hálózatok döntő fontosságú részeivé válnak. Amikor hosszabb ideig a hálózatra kapcsolva parkolnak, éjjel például, felvehetik a szélerőművek pillanatnyi áramfeleslegét. Ezzel segítenek stabilizálni a hálózatokat, és növelni a megújuló energia részesedését az energiamixben.
Ahhoz, hogy e-autókat sűrű töltőállomások hálózatára lehessen kapcsolni, központilag vezérelt parkoló- és töltőoszlop-hálót kell “szőni”. A Siemens olyan töltőrendszert mutat be Genfben, amelyben a központi fizetőállomás a kiválasztott töltőoszlopot szabaddá teszi, hogy róla áramot lehessen “tankolni”. A műveletről keletkező adatokat további felhasználásra (pl. elszámolás az áramszolgáltatóval) az állomás továbbítja a központi számítógépbe. Ez a megoldás főleg ott előnyös, ahol egy helyen sok kocsit kell feltölteni, pl. nyilvános vagy céges parkoló(háza)kban.
A Siemens intenzíven foglalkozik az e-mobilitás témájával. Világszerte egyetlen vállalatként lefedi az e-mobilitás teljes folyamatláncát az intelligens infrastruktúra-megoldásoktól a töltőtechnológián át a szükséges hajtástechnológiák kutatásáig.
Kapcsolódó cikkek
- Ígéretes hazai fejlesztésű forgalomfigyelő okostelefonokra
- Eredményei alapján kifelé tart a válságból a Siemens
- Új generációs outsourcing: Siemens hibridfelhő-számítóközpont
- Sanghai Expo: az első zöld világkiállítás Siemens technikára épít
- Siemens-újdonság az automatikus rendszámfelismerésben
- Eric Spiegel a Siemens USA új vezérigazgatója
- Siemens-SAP együttműködés erőművek IT rendszereiben
- Az LG 370 millió dollárért szállít a Volkswagennek
- Világelső Siemens CT berendezés a gyermekgyógyászatban
- Új, átfogó Siemens biztonságmenedzsment rendszer
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Karácsonyi klasszikusok új köntösben
A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.