Huawei: díj a Vodafone-nak, magyarországi logisztikai központ a láthatáron

Kovács Attila, 2010. március 11. 19:55


Tavaly nyár óta folyik két hazai helyszínen (Pécs, Komárom) az az egyéves tesztüzem, amelynek sikerét követően a kínai távközlési és adatkommunikációs hálózati beszállító vállalat Magyarországon helyezné el európai logisztikai központját.

Jelenleg a tesztüzem két hazai helyszínén 280 fő dolgozik, ám a pozitív tapasztalatok alapján létrehozandó logisztikai központban a megvalósulással, a tervek szerint 2011-ben összesen már 700 főt foglalkoztatnának.
Ugyancsak a mai napon Xu Qin Song, a Huawei európai alelnöke átadta az idén első alkalommal létrehozott mobilinternet díjat, "Európai Adattechnológiai Innovációs Díj" néven a Vodafone Magyarország Zrt.-nek. Az elmúlt években legdinamikusabban fejlődő Huawei-Vodafone hálózat tette lehetővé a Vodafone Magyarország számára a díj kiérdemlését. A díjat Beck György, a Vodafone vezérigazgatója vette át, aki hangsúlyozta, hogy a mobilinternet terén folyó innováció dinamizmusáért kapott rangos díj azt a kivételes eredményt is fémjelzi, hogy az elmúlt év során közel száz százalékkal nőtt a hazai mobilinternetezők száma a Vodafone-nál.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32