Interneten is kutathatók lettek a középkori oklevelek

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 30. 08:38

Az ország több levéltárának középkori oklevélanyagát tárja egységes, könnyen kezelhető információs rendszerben a kutatók, egyetemisták elé a Magyar Országos Levéltár, amelynek honlapján hétfőtől mintegy 108 ezer középkori irat érhető el.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter töltötte fel az eddig digitalizált dokumentumok utolsó nagy tömegét Magyar Országos Levéltárban hétfőn. A miniszter "a magyar kultúra és tudomány ünnepének" nevezte az adatbázis létrejöttét.

A www.mol.arcanum.hu-ról Hiller István elmondta: a projektet nemcsak Magyarország, hanem európai méretekben is kiemelkedő szakmai munka előzte meg. "Messze túllép az eredmény egy szakma, egy tudomány határán" - tette hozzá a miniszter, ugyanakkor emlékeztetett: a technika fejlődése nem írhatja felül a klasszikus tudást, az "olvasás művészetének" ismerete nélkül a 108 ezer 372 dokumentum csak egy "interneten megjeleníthető kép" marad.

A miniszter méltatta a levéltár szakmai vezetését, kiemelve a leköszönt főigazgató, Gecsényi Lajos munkáját, aki "akarta és támogatta" a kor színvonalához méltó fejlesztést. Hiller István szerint az adatbázis létrejötte példaértékű lehet a más korok kutatóinak is.

A Magyar Országos Levéltár három év alatt digitalizálta középkori okleveleit. A munka a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával kezdődött; a szervezet négy részletben összesen 41 millió forinttal támogatta a fejlesztést, a befejezéshez azonban az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a miniszter támogatására is szükség volt.

Mint Rácz György főosztályvezető, a projekt szervezője kiemelte: a levéltár a saját anyagai mellett más, középkori iratokat őrző intézmények dokumentumainak digitalizálásában is szerepet vállalt. Jelenleg a Heves, a Győr-Moson-Sopron, a Vas, a Veszprém és Zala Megyei Levéltár, a győri Egyházmegyei Levéltár, a Veszprémi Érseki Levéltár és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum csatlakozott a vállalkozáshoz, de mint a főosztályvezető elmondta, még az idén további 20-30 intézmény - köztük határon túli levéltárak - közreműködésére számítanak.

Kiemelte: a 12 ezer dokumentummal bővült oklevélgyűjtemény nemcsak a középkori Magyarország, hanem a környező országok történelméhez is fontos adatokat nyújt. A honlapot ismertetve kifejtette: az a hagyományos adattartalom és az oklevelek képi megjelenése mellett a fellelhető regesztákat (tartalmi kivonatokat) is hozzáférhetővé teszi. Mint mondta, a szkennelésben a dokumentumok hátlapját vagy akár az üresen maradt oldalakat sem hagyták ki, mert a történészek számára azok is fontos információt hordozhatnak.

Rácz György ugyanakkor úgy vélte: az, hogy akár egy "álmatlan éjszaka, otthonról" is tanulmányozhatják a kutatók az okleveleket, csak részben tehermentesíti a levéltárosokat. Szerinte számos feladat vár még a szakmára, itt többek között a különféle adatbázisok összekapcsolását, tartalmi kivonatok, átiratok készítését említette. Rácz György szerint az adatbázis létrejötte a levéltárosi szakma szemléletváltását is jelzi, amely már nemcsak a források megőrzésére, hanem azok mindenki által való hozzáférésére is figyelmet fordít.

Kulcsszavak: közigazgatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32