Nyár közepén indul az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 1. 08:38

A központi Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer (EFER) elindítását nyár közepére módosították, a projekt eredeti határideje 2010. március 30. lett volna, amit azonban július 31-re változtattak - hangzott el szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen, amelyen a projektben részt vevő intézmények vezetői ismertették, hogy milyen megoldásokat használ majd a felálló új központi rendszer.

A központi elektronikus fizetési szolgáltatás kiépítésének előkészítése során az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP)  vonatkozó támogatási szerződését a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kft. mint közreműködő szervezet, és a Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ (PMISZK) mint projektgazda még 2008. július 21-én írta alá. A projekt megvalósítására megítélt, vissza nem térítendő uniós támogatás összege 3,986 milliárd forintra rúg.

A központi elektronikus fizetési szolgáltatás kiépítését a PMISZK kapta  feladatául. A létrehozására megalakult konzorcium tagjai, a PMISZK vezetésével, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) és a Vám- és Pénzügyőrség.

Szántó Tamás, a PMISZK elnökhelyettese elmondta: a megvalósítandó projekt biztosítja majd, hogy az állam számára a befizetéseket elektronikus úton is teljesíthessék az állampolgárok, illetve a cégek, de a csekkes befizetés lehetősége is fennmarad. A rendszer teljes kiépítése lehetővé teszi majd a fizetések gyorsabb és egyszerűbb végrehajtását, azt, hogy a vállalkozások, illetve az állampolgárok internetes bankolás, bankkártya, illetve mobiltelefon segítségével hajtsák végre az állam számára esedékes befizetéseiket.

Az EFER megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárást a Getronics Magyarország Kft. nyerte. A rendszertervezés az eredeti elképzelésektől eltérően külső okok miatt hosszabbra nyúlt, de a részletes tervek jóváhagyása néhány napja megtörtént, így elindulhat a fejlesztési munka. A projekt megvalósításának határidejét 2010. július 31-re módosították. A konzorciumi tagok számára szeptember 15-ig lesz lehetőség arra, hogy az EFER-hez illesszék rendszereiket, és csatlakozzanak a központi elektronikus fizetési szolgáltatáshoz.

Szántó Tamás kérdésre elmondta: az EFER lehetőséget biztosít az ügyfeleknek arra, hogy az ügyintézéshez kötődő fizetési kötelezettséget egy összegben, egy tranzakcióval fizessék abban az esetben is, ha a befizetés több számlát érintene. A felosztás technikai lebonyolítása a Magyar Államkincstárban nyitott, az intézményhez rendelt átvezetési számla segítségével történik.

Az elnökhelyettes egy másik kérdésre elmondta: a fizetési tranzakciókat ténylegesen lebonyolító bankot (esetleg bankokat) később pályázat útján választják ki, a tranzakciós díjakat az állam téríti meg.

Kulcsszavak: közigazgatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32