Előretör Amerikában az Android

Milkovits Gábor, 2010. április 7. 08:21

A ComScore piackutató legfrissebb adatai szerint a Google Android operációs rendszere három hónap alatt közel megháromszorozta piaci részesedését az okostelefon-szoftverek között.

Miközben az Android mobilok tavaly novemberben még csak az amerikai okostelefonos piac 3,2 százalékát jelentették, mára arányuk eléri a 9 százalékot. Mindez a piackutató szakemberei szerint a HTC és a Motorola sikeres készülékeinek, valamint a szoftverfrissítések révén végre elérhető új megoldásoknak köszönhető. Nem mellékes, hogy az Android-nak most először még az iPhone OS-t is sikerült visszaszorítania: ez utóbbi részesedése egy tized százalékkal, 25,5-ről 25,4 százalékra csökkent. Ráadásul az iPhone nagy előnye, az elérhető alkalmazások tömege is olvadni látszik, mivel az Android-hoz már szintén vagy 30 000 ilyet lehet letölteni, - az iPhone App Store-ban jelenleg mintegy 150 000 szoftver közül lehet választani. A legnagyobb vesztes még mindig a Microsoft, a Windows Mobile okostelefonok ugyanis 19,1 százalékról 15,1 százalékra szorultak vissza három hónap alatt.

A tengerentúlon még mindig a Blackberry készülékeiről ismert RIM az okostelefonos piacvezető, és ezt a pozícióját most is sikerült megőriznie, sőt növelnie, 40,8-ról 42,1 százalékra. A globális első Symbian Amerikában nem számottevő tényező, csupán néhány Nokia telefonnal képviselteti magát.

 

Kulcsszavak: Google Android okostelefon

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32