Mobil hitelkártya az új Android szoftverrel
Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója egy prototípus mobiltelefont mutatott be a sajtótájékoztatón, amelyen az új „Gingerbread” Android operációs rendszer futott, valamint egy úgynevezett „Near Field Communications” (NFC) csippel volt felszerelve. Az NFC lapka és a kapcsolódó leolvasó-berendezések segítségével a jövőben bármikor lehet majd úgy fizetni a mobiltelefonnal, mint egy hagyományos bankkártyával. A technológia évek óta létezik, és például Japánban vagy Dél-Koreában több mobilszolgáltató is kísérletezett már vele. A széleskörű elterjedésnek azonban gátat vetett az, hogy ma még a mobilok viszonylag szűk köre alkalmas csak erre a szolgáltatásra, miközben a kapcsolódó infrastruktúra kiépítése rövid távon több szereplőtől is komoly beruházást igényel.
Schmidt szerint az igen hamar a világ második legnépszerűbb mobiltelefonos platformjává előlépett Android segíthet abban, hogy végre világszerte meginduljanak a mobilos elektronikus fizetéssel kapcsolatos fejlesztések. Hozzátette, hogy nem kívánnak saját elektronikus fizetési rendszerrel előállni, inkább a nagy bankkártya-cégekkel szeretnének előnyös megállapodásokat kötni.
Kapcsolódó cikkek
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Búcsút int a menü gombnak a Google
- Jön a fehér Samsung Galaxy Nexus
- Már kapható az EVOLVE Sonix androidos riasztó
- Hamarosan érkezik a Google saját táblagépe
- Európába érkeznek a Panasonic okostelefonjai?
- A kétmillió CitroMail-es már okostelefonról is elérheti levelezőrendszerét
- Kártyafüggetlen Galaxy Nexus 750 dollárért
- Debütált a Google Music
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.