Magyar polcmenedzsment szoftver segít a polchiányban

A boltok a forgalom hatodát a polchiány miatt bukják el

forrás Prim Online, 2010. április 7. 15:13

Az élelmiszerkereskedelmi szakma március 11-i konferenciáján mutatta be a székesfehérvári Laurel Csoport azt a saját fejlesztésű, polcmenedzsmentet támogató szoftvert, amely segítségével felderíthetők és megelőzhetők a készlethiányok és más értékesítési anomáliák. Ezek miatt a kereskedők évente 15-17 százalék bevételtől esnek el.

Egy élelmiszer-áruház forgalmának alakulása igen összetett kérdés, ezen belül a polcok feltöltöttségéből eredő problémákat vizsgálta az európai ECR Egyesület. A szervezet kutatásai szerint akár 10 százalékkal is nőhet a forgalom csak attól, ha a polcokon a vevő mindig mindent megtalál, hiszen a nagy mennyiségű áru már önmagában is vásárlásösztönző. Ha azonban a polcok feltöltöttsége egyes termékeknél nem megfelelő vagy hiányos, akkor az áruházak jelentős bevételtől esnek el. Ez a forgalomkiesés a felmérés szerint jelenleg eléri a teljes forgalom hatodát, 15-17 százalékát is.

Szakmai evidencia, hogy ha egy terméknek több és feltűnőbb helyet biztosítunk, annál több fogy belőle. A boltvezetőknek már-már tudományos alapon kell eldönteniük, mi, hova, milyen mennyiségben kerüljön. Ezt az elrendezési tervet nevezik a kereskedelmi szakmában polctükörnek. A megfelelő polctükör kialakításához ismerni kell az egyes áruféleségek iránti spontán keresletet, tisztában kell lenni a márkák árszínvonalával, profittermelő képességével, árréseivel. A választék fenntartása miatt megfelelően kell gazdálkodni a rendelkezésre álló polcfelülettel.

Ezt a munkát támogatja a Laurel cégcsoport a konferencián ismertetett, KerInfo nevű intelligens adatbányászati megoldásával. Az interneten keresztül szolgáltatásként is igénybe vehető szoftver cikkelem-szinten rögzíti az alapinformációkat, és cikkenként, vagy árucsoportonként elemzi a polctükröt. Egységnyi polcterültre vetítve képes forgalmat, árrést, forgási sebességet és jövedelmezőséget számítani. A szoftver képes az információkat a bolt, vagy áruházlánc informatikai rendszerétől folyamatosan, automatikusan átvenni, aktuálisan követve a készletek és az értékesítések mértékét valamint matematikai algoritmusokkal következtetni a hiányok okaira. A rendszer kimutatásai és jelzései az áruházon belül vagy kívül mozgó üzletvezetők számára mobil eszközökön (pda-k, laptopok, stb.) is megjeleníthetők..

Az ECR ajánlása szerint a polchiány felszámolásán a beszállítóknak és a kereskedelmi egységeknek közösen kell dolgozniuk. Ellenkező esetben a vevők 37 százaléka más márkájú terméket vásárol a hiányosan töltött polcok láttán, 21 százaléka pedig inkább máshol veszi meg a terméket. A fogyasztók 16 százaléka helyettesítő árut keres, 17 százaléka ugyanazt veszi meg, csak későbbre halasztja a vásárlást, 9 százalékuk pedig egyáltalán nem vásárol, inkább lemond a termékről.
 

Kulcsszavak: adatbányászat Laurel

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14